42.fejezet

  -Na, akkor te a szüleidhez mész?-kérdeztem felemelve az egyik ajándék dobozom.
  -Igen. Meg kell őket is látogatnom... -húzta a száját Molly, miközben pakolt.
  -Rendben. Mikor érsz vissza?
  -Szerintem este felé. De pontosan nem tudom. És te?
  -Én se tudom. Tényleg! Mi még most gyorsan ajándékozzunk? Vagy később?
  -Szerintem elég, majd holnap. Végül is azt beszéltük meg.
  -Rendben. Azt hiszem én mindent össze pakoltam. Alexy és Sammy ajándéka megvan, más meg nem lesz.
  -Mázlista... Nekem egy egész kis kocsi kell, hogy elvigyem ezt a rengeteg ajándékot!
  -Hát azért nem gondolnám magam szerencsésnek ezért!-mosolyogtam.
  -Jesszusom, bocsánat Nina, nem úgy értettem!-kapta a szája elé a kezét.
  -Semmi baj. Nem értettem semmit félre.-borzoltam össze kicsit a haját.
Ki kísértem Mollyt a taxihoz, majd elköszöntem tőle. Neki korábban kellet indulnia, de én még ráértem. Vissza mentem a házba, majd ledőltem az ágyamba és a plafont kezdtem bámulni. Az óra még csak 8-órát mutatott, így volt még időm. Egyenletesen vettem a levegőt, majd lehunytam a szemeim. Úgy döntöttem egy kicsi szunyókálás belefér még, majd az oldalamra fordultam és magzatpózt vettem fel. Nem volt nehéz elaludnom.

Álmomban egy zöld réten ültem, kinyújtott lábakkal, és hátul a kezeimmel támaszkodva. A szél lassan fújt, és kellemesen belekapott a hajamba, majd megtáncoltatva azt tovább is suhant. A nap kellemesen sütött, és csak egy fehér trikó, plusz egy vékony vászonnadrágot viseltem. Nem volt rajtam cipő, és a lábujjaimat meg-meg mozgattam. Ennél szebb időt el se tudtam volna képzelni! Egy-egy nyuszi elugrált a réten előttem és rengeteg madár dalolt a messzeségbe. Pillangók és méhecskék repültek virágról virágra, majd egy édes és meseszép bordó lepke megpihent pár pillanatra az orromon, de ezután tovaszállt. Mögöttem csengettyűk halk csengése hallatszott, mire odakaptam a fejem. Egy hatalmas tölgyfa állt nem messze, és egy kis hinta lógott róla. Lassan felálltam, majd elindultam a hinta felé. A fű selymes volt a talpam alatt, és a szél ismét belekapott kék hajamba. Kecses léptekkel haladtam, majd jobban körülnéztem. Állt egy szép kis házikó a jobb oldalamon, egy kis tavacskával, ahonnan egy anya kacsa, s 5 kis csibéje csipogva közlekedett kifelé. Elértem a hinta elé, majd felnéztem az ágra ami tartotta. Hatalmas égbe merülő ágon csüngött. Csak a szél mozgatta aprón, a lila deszkát. Megfogtam a köteleket, majd megfordulva leültem a hintába. Lassan előre, hátra kezdtem lökni magam, majd a hinta gyorsulni kezdett. Egyre magasabbra lendültem, és hatalmas mosoly ült ki az arcomon. A hajam az ellenkező irányba szállt, mint ahogy löktem magam. Előre lendültem, a hajam hátul lobogott, hátra zuhantam, előre jött az arcomba. Olyan érzés volt, mintha repülnék, és a hinta szinte súrolta már a felhőket is. Messze amerre meredtem a zöld füvet lehetett látni, 1-1 gyümölcsfával, és pár búzatáblával. Csillogó szemekkel figyeltem a káprázatos környezetet. A ruhám időközben egy hosszú egybe ruhává vált, amely a térdem alatt átlátszó volt, maga a szoknya pedig zöld. Lehunytam a szemeim, és élveztem a természet friss illatát. Mikor ismét a levegőbe lendültem, lelassult az idő. Kinyitottam a szemem, és előre meredtem. A világos kék ég, egyre sötétebb lett, majd beszürkült. A lágy szellő felerősödött, és hatalmas széllökésként ért el hozzám. Leálltam a lökéssel, majd kiszállva belőle a kezeim magam elé tartottam. Egy nagy dörgés rázta meg a helyet, és egy villám csapott bele a szép kis házikóba. Minden megváltozott, és már nem tűnt zöldnek a rét. Léptem egyet, mire a föld remegni kezdett, és meg ordítani szerettem volna, de a hangommal együtt elnyelt a föld, mely kettényílt alattam.

Felültem az ágyba, majd körbe néztem, a szobában. Az éjjeli szekrényre tévedt a tekintetem, egész pontosan a telefonomra. Pát másodperc múlva felcsendült Imagine Dragons - Radioactiv száma, én meg felvettem a telefont.
  -Igen?-szóltam bele.
  -Nina, Alexy vagyok! Akkor jössz ma ugye?
  -Persze. Miért?-dörzsöltem meg a szemem, fáradtan.
  -Ja, semmi, csak aggódtam, hogy mégse jössz. Meg kicsit elcsúsztunk a készülődéssel és, várj egy kicsit.- mondta, majd gondolom arrébb tolta a telefont.- Sammy, azokat ne oda rakd! És ne azokat a tányérokat! A másikat! Bocsi...mint mondtam elvagyunk csúszva.-szólt ismét a telefonba.
  -Kell segítség?-kérdeztem.
  -Hát kellene, de..
  -Rendben akkor indulok.
  -De... nem kell sietned, még van időd...
  -Figyelj. Az úgy nem járja, hogy én itt alszok, ti meg dolgoztok, vagy leromboljátok a házat. Megyek és kész.-álltam fel, majd a szekrényemhez mentem.
  -De...
  -Semmi de! Szia!-mondtam majd kinyomtam, bármilyen választ nem várva.
Leraktam a készüléket az asztalra, majd kinyitottam az ajtaját a szekrénynek. Levettem a pólóm, majd ledobtam az ágyra, és előhúztam egy trikót, és egy fehér hosszú ujjút. Felvettem őket, majd kibújtam a nadrágomból, és felvettem egy hosszú térdig érő zoknit, és egy fekete nadrágot. A hosszú ujjún egy kis pingvin van, és hozzá választottam egy diszkrét nyakláncot, és kiengedtem a hajam. Felhúztam a bakancsom, majd vastag kabátot vettem, sálat és végezetül egy sapkát húztam a fejemre. Felkapta a táskám, és az ajándékokat, majd bezártam magam után. Lassú léptekkel haladtam, majd mikor kezdtem fázni felgyorsítottam a tempót. Nem volt kedvem busszal menni, úgy voltam sétálok odáig. Mikor megérkeztem csöngettem, és lejjebb húztam a sálam, hogy látszódjon az arcom. Matatást hallottam, majd a zár kattant, és kitárult előttem az ajtó.  Alexy hatalmas mosollyal, az arcán vizsgált végig, majd egy hatalmas ölelést adott üdvözlés képen. Elengedett, majd beengedett az ajtón, és becsukta azt utánam. Én közbe körbe néztem, majd kicipzároztam a kabátot.
  -Szabad a kabátját?-kérdezte kacér mosollyal, és a kezét tartotta felém.
Vissza mosolyogtam rá, majd hagytam, hogy segítsen levenni azt, és hogy felakassza. Ismét körbe néztem, és a díszítést lestem.
 Aranyos faágak lógtak a mennyezetről, és ezüst, kék illetve piros gömbökkel díszítették. Rengeteg füzér futott végig a lámpán, és annak lapátján. Finom illatok szálltak a levegőben, és a teríték is egész pofás volt.
  -Nem is kell segítenem!-fordultam Alexyhez.
  -Hát, még nincs minden készen.
  -Sammy merre?
  -A nappaliban van...mi ez az illat?-vonta össze a szemöldökét.
  -A konyhából jön.-kuncogtam.
  -Jesszus!-kapott a homlokához, majd elviharzott mellettem.
Levettem a bakancsom, majd elindultam a nappaliba. Alexy vadul főzőcskézett a konyhába, mire mosolyogva haladtam tovább. Sammy háttal állt nekem, de közbe nagyon mocorgott. A kezein díszek lógtak, a fejéről egy kék szalag, és épp a fára akart feltenni egy díszt.
  -Tán fajt váltottál, és átmentél karácsonyfába?-tettem karba a kezeim magam előtt, és kacéran mosolyogtam, felhúzva a szemöldököm.
 Ő össze rezzent, majd hátra lesett, és egy hatalmas mosollyal megfordult, majd letette a díszeket a kezéből.
  -Hát, megérkeztél?-kérdezte.
  -Itt állok, mint látod.-mosolyogtam.
  -Szemtelen vagy, tudsz róla?-vigyorodott el és közelebb lépet.
  -Úgy gondolod?-húztam fel a szemöldököm.
  -Úgy.-mondta, majd átölelt, amire nem számítottam.-Jó, hogy újra itt vagy.
  -Kö...köszi..-dadogtam.
  -Gyerekek, haladjatok a munkával! Legyen kész a fa ebédig!-szólt ki a konyhából Alexy.
Elengedtük egymást, majd a dobozokhoz léptem. Beszélgettünk és elkezdtük díszíteni a fát. Sammy egyszerre tűnt felszabadultnak, és zavartnak, de nem kérdeztem rá inkább. A fa piros és ezüst színben díszelgett. Égősor több színben pompázott és töltötte be a fát.
  -Kész.-tette csípőre elégedetten a kezeit.
  -Egész jó lett, halljátok!-törölte meg a kezeit Alexy, és megállt mellettünk.
  -Még nem!-hajoltam fel, felemelve a csúcsdíszt.
  -Áh, tényleg. Felrakod?
  -Hát... Nem nagyon érem el...
  -Ezen segíthetünk.-mondta, majd összenézett Sammyvel.
Egyszerre biccentettek egyet, majd össze kulcsolták a kezüket.
  -Huppanj ide.-mondta Sammy.
  -Még mit nem!-tiltakoztam.
  -Gyerünk Nina! Fogunk majd.
Az ajkaimba haraptam, majd kellemetlenül, de felültem a kezükre, mire ők könnyedséggel, mintha semmiség lenne felemeltek.
  -Rakhatod a díszt.
  -J..jó...-mondtam, majd felraktam a fa tetejére. Elégedetten mosolyodtunk el, majd a fiúk leemeltek, én meg leugrottam a kezükről.
Elmentem az ajándékokért, majd bevittem a nappaliba, és bepakoltam a fa alá.
  -Melyik az enyém?-kérdezte Sammy.
  -Honnan veszed, hogy kapsz?
  -Mivel kettő van nálad.
  -Lehet mind a kettő Alexyé.-öltöttem ki a nyelvem.
  -Kellett volna egy fagyöngy! Akkor nem öltögetnéd így a nyelvecskéd.-kacsintott, mire elpirultam, és egyből össze szorítottam az ajkaim.
Sammy nevetni kezdett, majd össze borzolta a hajam.
  -Látnod kéne az arcod.
  -Hülye vicc!
  -De beválik. -nevetett ismét.
  -Nos fiatalok! Ebéd!-szólított minket be Alexy.
Leültünk az asztalhoz, majd Alexy kihozta az első fogást. Halászlé, tésztával, és halkockákkal benne. Mindenki szedett, majd nekiláttunk az evéshez. Sokat beszélgettünk közbe, meg nevettünk. Fenséges volt a leves, majd miután befejeztük, jött is a következő fogás. Narancsos kacsacomb lila káposztával, és reszelt burgonyával. A desszert pedig mákos illetve diós guba volt. Mondanom se kell alig bírtam felállni az asztaltól.
  -Hát Alexy... Le a kalappal... Kitettél magadért, ez isteni volt.-mondtam a pocakomat simogatva.
  -Hát igen. Megtartunk mint szakács.-vigyorgott Sammy.
  -Köszönöm. Jó volt végre ilyen nagy adagokat készíteni.-nevetett. -És most? Ajándékozás, vagy pihenés.
  -Kicsi pihenésre szavazok!-mondta Sammy.
  -Nyugodtan dőljetek le, elpakolok.-mondta Alexy.
  -Ugyan! Készítettél egy 600 csillagos lakomát. Én mosogatok. Pihenj kicsit.-mondtam, majd felálltam, és bevittem a maradékot.
  -Köszi húgi.-jött utánam, majd egy puszit nyomott az arcomra, és bement a szobájába.
Vissza raktam a maradék csirkét a tepsibe, majd minden koszos edényt beraktam a gépbe. A nagyobbakat meg kézzel kezdtem el mosni.
  -Segíthetek?-állt mellém Sammy.
  -Megoldom. De köszi.
  -Add csak. Majd én törölgetem.-vette el tőlem, és arrébb lökött játékosan.
Rámosolyogtam, majd folytattam a mosogatást, és ami kész volt oda adtam Sammynek, ő pedig eltörölte és a helyére rakta az edényeket.
  -Otthonosan mozogsz már. Ennek örülök.-mondtam magam elé nézve.
  -Hát igen...
Mikor végeztünk, letöröltem a pultot majd megtöröltem a kezem. Kimentünk a konyhából, majd bementünk a szobámba. Ugyan úgy volt ahogy hagytam. Talán egy kicsit összepakoltak, de az se volt látható. Leültem az ágyamra, majd a kezembe fogtam a párnámon lévő plüssök egyikét. *pontos megnevezés egy Hello Kitty-t ami tőle van*
  -Nem hiányzik?-huppant le mellém Sammy.
  -Micsoda?-emeltem el tekintetem a kis plüssről.
  -Hát ez. A szobád, a ház, Alexy...én... Ez az egész, hogy itt laksz.
  -Egy kicsit.-mosolyodtam el lágyan ismét a plüssre nézve.
  -Akkor miért nem jössz vissza?
  -Még nem akarok. Nem tisztázódott bennem néhány dolog még.
Sammy hallgatott, majd kis szünetet hagyva folytatta.
  -Mikor fogsz vissza jönni?
  -Én... nem tudom még... Valamikor.
  -És mik azok a dolgok amik nem tiszták nálad? Nem tudunk ebbe segíteni? Mi...Alexy és én.-mondta lágy hangon.
  -Ez bonyolult Sammy.-emeltem el ismét tekinteteim és belenéztem zafírkék szemeibe.
Jobban csillogtak, mint ezernyi drágakő, és a kéksége a tavaszi égboltot juttatta eszembe. Egy darabig fürkészte a szemeim, majd egy lágy ugyan, de szomorkás mosoly jelent meg az arcán.
  -Mindig azt mondod, hogy "bonyolult", vagy hogy "nehéz elmondani".-mosolygott.
Én elfordítottam a tekintetem, és bele haraptam az ajkaimba. De ő megfogta az állam és maga felé fordította.
  -De higgy nekem. Minden rendbe lesz, Megoldódnak a gondjaid. Ha nem így, akkor úgy.
Lágyan elmosolyodtam én is, majd csak egy apró kopogásra lettünk figyelmesek.
  -Zavarhatok?-támaszkodott az ajtóban Alexy mosolyogva.
  -Persze, mondjad.
  -Azt hiszem ideje ajándékozni.
Felálltunk mind a ketten, majd a fiúk előre engedtek engem és lementünk a nappaliba. Leültünk a kanapéra ketten, majd Alexy kezdte az ajándékozást.
  -Nos nem fűzök hozzá sok szót, örülök neked drága hugom, hogy itt vagy. Boldog karácsonyt.-mondta, majd két puszi és oda adta az ajándékot.
  -Sammy, neked meg sok sikert. És... végül is, nem is vagy olyan gyökér mint elsőre gondoltam.-kacsintott, majd kezet fogtak, és végül is Sammy magához rántotta és átölelte a bátyám.
 Én csak mosolyogva figyeltem a jelenetet, majd Sammy ment az ajándékokért. Két nagyobb dobozt húzott előrébb. Az elsőt Alexynek adta, majd mikor hozzám ért, ismét elterült egy nyugodt mosoly az arcán, majd átnyújtottan nekem az ajándékot.
  -Boldog Karácsonyt...-ölelt át, majd a fülembe súgta-Kitty.
Hirtelen zakatolni kezdett a szívem, majd teljesen elpirulva engedtem el őt. Egyet hátra lépett, majd hagyta, hogy az ajándékaimhoz menjek. Először Alexyét vettem fel, majd átnyújtottam neki egy közepes méretű dobozt. Adtam mellé két puszit, és szorosan átöleltem még őt. Felvettem a másik ajándékot, majd megfordultam, és Sammy elé léptem.
  -Boldog Karácsonyt...-mondtam a zavartan, de egybe igyekeztem határozott lenni.
 Ő mosolyogva elvette az ajándékot, én meg pluszba nyomtam egy gyors puszit az arcára, mire elpirulva oda kapott. Lágy mosoly terült el ismét a száján, majd leültünk mindannyian és bontogatni kezdtünk. Először Alexy ajándékát bontottam ki. Egy nagyon jó illatú parfüm volt benne, egy nagyon csinos ruha, és egy szűk farmernadrág. Ha Alexy valamihez nagyon értett az a ruhák, és azok választása volt. Megköszöntem neki, majd Sammy ajándékát fogtam meg a kezembe. Felnéztem rá, majd láttam hogy kíváncsian vizsgál.
  -Mi az?-kérdeztem zavartan.
  -Csak látni akarom a reakciód. Utána bontogatok.-mondta.
Feltéptem a csomagolást, majd elállt a lélegzetem. Egy plüss volt benne, és neki támasztva egy kis nyaklánc, karika medálionnal, ami kövekkel volt kirakva. Döbbenten néztem rá, mire neki nagyobb lett a mosolya.
  -De...ez...miért?
  -Ez egy ajándék. Megérdemled.
  -De ezt nem...
  -Csak annyit mondj, hogy megengeded, hogy felrakjam rád.
Zavartan bólintottam, majd hátat fordítottam neki, és elhúztam a hajam. Ő felrakta a nyakláncot, majd vissza engedte a hajam, és a szemeimbe nézet.
  -Gyönyörűen áll. -suttogta.
  -Kö...köszönöm..-mosolyodtam el.
Sammy leült a kanapéra, majd ő is elkezdte kibontani az ajándékokat. Én közbe a nyakláncot szorongattam, és az ajkaimba haraptam. Alexy mellém állt, és a vállamra tette biztatásként a kezét. Közbe ő már kibontotta az ajándékom, majd belenézett a dobozba. Először döbbenet játszódott le az arcán, aztán egy gyengéd mosoly ült ki a helyére. Kiemelte a sálat és a kesztyűt amit neki vettem, majd felnézett rám.
  -Azért kaptam mert elhagytam az előzőt?
  -Igen... Végül is... nem kellene, hogy megfázz.
  -Nagyon köszönöm Nina. Ennél jobb ajándékot nem kaphattam volna.-állt fel, majd karjai közé zárt.
  -Hiszen... ez semmiség.
  -De, nekem igenis fontos.
Elengedett, majd egy mosollyal az arcán, azonban bánattal a szemében nézett rám. Rá akartam kérdezni, de Alexy is megölelt, és megköszönte az ajándékát.
  -Szeretnék valamit mondani nektek.-szólalt meg, Sammy.-Leülnétek egy kicsit?
Alexyvel egymásra néztünk, majd helyet foglaltunk a kanapén.
  -Nos... Szeretném elmondani nektek, hogy mennyire hálás vagyok, azért hogy befogadtatok. Annak ellenére, hogy elraboltam Ninát, és Alexyvel verekedtem.-mosolyodott el.
Alexyvel egymásra néztünk és mi is elmosolyodtunk az emlékeken.
  -Boldog vagyok, hogy mint egy családtagot... úgy kezeltek. És igaz, még csak alig egy hónapja vagyok veletek, mégis több időnek tűnt nekem.-hagyott ismét egy kis szünetet.
Lassan lekonyult a mosolyom, és érdeklődve figyeltem mit is akar mondani.
   -Azonban... Úgy érzem, nem igazságos, hogy a múltat tekintve, egyből így rátok telepedtem.-itt tekintetét egyenesen nekem szegezte.-Ezért arra gondoltam, hogy keresek munkát, és amint sikerül elég pénzt szerezem, keresek egy olcsó panel lakást, és elköltözök.
 Döbbenten meredtem magam elé, és először Alexy tért magához a sokkból.
  -Ez... Nem találom szavakat... És... Hol gondoltad azt a panelt?
  -Tudom fura lehet ezt hallani... Nincs messze se a sulitól, se innen a panel amire gondoltam.
  -Hát... ha te ezt akarod, akkor gratulálok Sammy!-állt fel Alexy, és megveregette a vállát, majd agy barátságos ölelést adott neki.
Alexy egészen vidáman fogadta, és egyből kérdezősködött, mióta tervezi így, meg biztosította Sammy-t arról, hogy bármeddig maradhat, meg hogy ő szívesen segít neki bármiben.
  -Miért...?-suttogtam lehajtott fejjel.
A szívem zakatolt igaz, de mégis mintha összetört volna.
Sammy felém fordult, és óvatosan közelebb lépet.
  -Mit, miért?-kérdezte.
  -Miért akarsz...elmenni?-mondtam gombóccal a torkomban.
  -De hiszen... Nina... Nem maradhatok itt örökké én se. Előbb vagy utóbb eljött volna a nap, hogy elköltözök.
Szaporább lett a lélegzetem, és a fotel bőr felületét szinte átszakítottam körmeimmel.
  -De, amíg nem találok mást--..közelítette felém a kezét, mire én reflex szerűen elütöttem, és felpattantam.
  -Ne érj hozzám!-kiabáltam rá.
  -Nina!-szólt rám Alexy.
Sammy döbbenten nézet rám.
  -Miért kell elmenned?!-kiabáltam még mindig, remegve a dühtől.
  -De ..-kereste a szavakat.
  -Én csak annyit kértem tőled, maradj nálunk! Ennyit kértem azért cserébe, hogy kibéküljünk!
  -Te hallod magad?!-kiabált vissza, mire Alexyvel összerezzentünk. Sammy eddig soha se kiabált velem, idegességből főleg nem.-Azt mondtad maradjak nálad, VELED! De ez szerinted, hogy lehetséges, ha te folyton magán akciókba kezdesz?! Elköltözöl, nem állsz szóba velem! Nem veszed észre? A közelséged volt az egyetlen érvem, hogy maradjak! Akkor most miről is beszélünk?!-szikrázott a tekintete.
Nem tudtam mit reagáljak, de döbbenten hallgattam.
  -Te... ezt akarod a fejemhez vágni?
  -Ezt! Igen eltaláltad. Szerinted mit gondoljak? Az ember normál esettbe arra gondol, ha meghívják minden happy, erre eltűnsz, és rájössz hogy a francokat oké. Hiszen... Még mindig menekülsz, még ha nem is vallod be magadnak se!-csillapodott le kicsit, de még mindig érezhető volt a dühe.
  -Srácok... nyugi van... nincsen senkivel gond, ezt nyugodtan is megbeszélhetjük...-próbált csillapítani minket Alexy.
  -Nem kell itt semmit megbeszélni! Kösz az ebédet Alexy... Elmegyek.-kaptam fel zakatoló szívvel az ajándékos szatyrot, majd gyorsan a csizmámba és a kabátomba bújtam.
  -Na tessék! Erről beszéltem!-mutatott utánam.-Most szerinted mit csinálsz?!
Megálltam az öltözésben, majd felé fordultam, és közelebb mentem hozzá.
  -Igen menekülök! Most már jobb?!-böktem az ujjam a mellkasába.-Azok után, hogy egyedül hagytál a múltban mindig menekülök.-remegtek az ajkaim.-Hisz félek a valódi érzésektől! Nem akartam, hogy ismét összetörjék a szívem!-Sammy tekintete ledöbbent, én pedig sarkon fordultam, és a bejárathoz siettem.-Merry Christmas, Draks!
  -Nina...-szólt utánam Alexy, de nem figyeltem rá, kimentem az ajtón, majd becsaptam magam után.
Egész úton gondolatok zakatoltak a fejemben, majd pár perc múlva, az ajkaimba haraptam és eleredt pár könnycseppem. Nem lassítottam lépteimen, csak haladtam és reméltem, lesz egy kis időm kisírni magam, míg Molly haza nem ér. Miután végre elértem a lakását , nagy erővel száguldtam be, majd ledobtam minden cuccom a földre.
  -Nina, minden rendben?-jött ki Molly a szobájából.
  -Már otthon is vagy?-kérdeztem, majd elfordultam, és letöröltem párkönnyem.
  -Mi a baj?-jött közelebb.
  -Semmi...Csak ha már otthon vagy, segíthetnél kicsit..fordultam felé. -Szeretném, ha kihoznál pár üveget a dugi piádból, és hogy, feligyunk ma a garatra.
  -Azt hittem, nem szoktál inni...
  -Nem is. De most jól esne...-remegett meg az ajkam.
  -Rendben, szót se többet. Ülj le addig.
Leültem az egyik székre, míg Molly  kihozott pár üveggel a gyűjteményéből. Egyészen pontosan, 2 üveg pálinkát, 1 palack bort, és 1 üveg Whiskey-t. Rakott ki sorba poharakat is, majd leült velem szembe.
  -Ezek honnan vannak?-kérdeztem.
  -Tudod... a szüleim szerint, jó az egészségre, a nagypapám pedig minden eseménykor házipálinkát ad mindenkinek.
  -Te is iszol?
  -Persze. Egyedül rossz.-vigyorgott.
Töltött mind a kettőnknek feles pohárba, a pálinkából, majd az egyiket elém tolta.
  -Biztos, nem akarsz inkább róla beszélni?
  -Nem!-nem, mondtam, majd a számhoz emeltem a poharat.
  -Egybe húzd le, úgy kevésbé rossz.
Megfogadtam a tanácsát, majd nehezen ugyan, de egybe lehúztam a pohár tartalmát. Végig marta a nyelőcsövemet, és miután lenyeltem, köhintettem egyet.
  -Kérsz öblítést?-kérdezte.
  -Nem. Csak kérlek, töltsd folyamatosan!
  -Jó...-töltötte a következőt.
Koccintottunk, majd egymás után ittuk az alkoholos löttyöt.

[Kb 2 óra múlva]

  -Mollyy~ szomjas vagyook~!-nyújtottam el minden egyes szót, és feltartottam a poharam.
Mind a ketten lerészegedtünk már, és elpusztítottunk egy üveg pálinkát, és a whiskey-t. A bor éppen támadás alatt állt.
  -Jól van, no...-mondta kivörösödött arccal. Éppen tölteni készült.
  -Van egy ötletem!-vettem el az üveget tőle, majd felálltam.-Eej~ de mozog ez a szobaa~ Mollyyy~ Szólj a szerelőknek~.-kuncogtam, miközben beértem a  nappaliba.
  -Hova mész, má' no'? Hozd azt ide vissza!-állt fel ő is, de mivel neki is forgott a szoba megtámaszkodott, majd vissza huppant a székre.
Rajtam már a trikóm volt, és egy vékonyabb nadrág, Mollyn meg szintúgy ez, trikó helyet egy sárga pólóval. . Elkezdtem nevetni rajta, majd ittam pár kortyot az üvegből, és a kanapé helyett a földre huppantam. Mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki, majd Molly inkább négykézláb mászott oda hozzám, majd kivette a kezemből az üveget, hogy ő is ihasson.
  -El tudod ezt hinni?-kérdeztem felhúzva az egyik lábam.-El akar költözni. Ezt nem hiszem el...-csuklottam egyet, majd elvettem az üveget.
  -Hagynod kellene.-térdelt előttem, két kezével közben támaszkodva.
  -De nem értem... Miért megy el? Miért nem megy, hogy elengedjem? Idióta Sammy! Utálom őt...-puffogtam.-Sokkal jobb így, hogy te itt vagy helyette! Veled több mindent meglehet beszélni!
 Molly szóra nyitotta a száját, majd inkább vissza csukta azt és az ajkaiba harapott.
  -Utálom, azt a hülye fejét... a hülye kék szemeit, amik ragyognak, és azt a csillogó fekete haját is...
  -Ne beszéljünk róla..-mondta halkabban.
  -Igazad van! Nem érdekel mi van vele! Dögöljön.- -Molly közelebb hajolt, majd az ajkaimra nyomta az ajkait.
Meglepődve figyeltem, majd lejjebb hunytam én is a szemeim és leraktam az üveget.Ő csak az egyik kezével gyengéden átkarolta a derekam, majd a másikkal beletúrt a hajamba. Egy pillanatra elhajolt tőlem, mire kinyitottuk a szemeinket.
  -Sajnálom... De nem vagyok jobb tőle. Ha emlékszel még a versekre amiket küldtem, azok igazak voltak... Hisz... szeretlek!-suttogta.
Választ nem várva ismét a számra tapasztotta a száját, de ezúttal nyelvével szét is feszítette azt. Beinvitálva az én nyelvem is a felfedezésbe. Kicsit eltávolodott tőlem, hogy lejjebb nézzen, majd ismét szorosan ölelt magához. Ahogy ő, úgy én is átkaroltam, és beletúrtam a hajába, majd kis pillanatot hagytam még az új érzésnek. Ő csak ledöntött végül a földre, majd elhajolva könnyektől ragyogó szemeivel az enyémbe nézett, majd arcát a vállamba temette, és szorosan átölelt.
  -Olyan boldog vagyok.

41.fejezet

Molly csak pár órával később ért haza. Amint belépet a lakásba, bezárta a bejárati ajtót, majd beviharzott a szobájába és azt is bezárta. Eleinte próbáltam kihívni, meg kopogtam az ajtaján, de minden erőfeszítésem hiába való volt... Nem jött ki, és 2-szer küldött el, majd meg se mukkant a további másfél órában. Ezért feladtam, hogy beszéljek vele, és elmentem fürödni. Engedtem magamnak egy kád forró vizet, majd levetkőztem és feltűztem a hajam. Bemásztam a kádba, majd hátra dőltem és beraktam a fülhallgatómat, és elindítottam az "Aktuális Best" nevű listám. Random indítottam egy zenét, ami most lassabb lett. Big Bang - Monster számát indítottam el, és lecsuktam a szemeim. Úgy 40 percet áztathattam magam, majd mikor egy keményebb szám indult el felriadtam. *Igen, elaludtam* A testem teljesen elzsibbadt, és szétázott. Már a víz is kihűlt, ezért leengedtem, és egy törülközőt csavartam a testemre. Közbe csipogni kezdett a telefonom és jelezte az üzenetet, ezért megnyitottam a Messengert. Sammy küldött egy képet, amin egy gőzölgő bögre, és a csillagok látszódnak a kinyitott ablakából. Szövegnek meg annyit írt, hogy: "Figyeld a csillagokat, ma lehullanak." El mosolyodtam  majd válaszoltam neki és így indultam kifelé. Kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a fürdőszobából, és leengedtem a telefonom. Molly állt a szoba közepén, és csak nézett rám. 

   -Na, kijöttél végre?-mosolyogtam rá.

 Ő csak meredt rám, majd az arca elé kapta a kezét, és elfordult.

   -Valami baj van?-léptem felé.

   -Ne gyere közelebb!-szólt rám, majd beviharzott a szobájába, és megint magára zárta az ajtaját.

Kérdő tekintettel néztem utána, majd sóhajtottam egyet és a rezgő telefonomra néztem ismét. Besétáltam a szobámba, és felvettem egy cica nadrágot, és egy rövid ujjú pólót a pizsimnek. Még kimentem egy kis üveg vízért utána vissza mentem ismét a szobámba és az ágyra dőltem. Beszélgettem még Sammyvel egy kicsit, majd mivel nem hagyott békén, kinéztem az ablakon. Egy darabig néztem a csillagokat, majd  tényleg pár elkezdett "lehullani". Csodálkozva néztem, majd igazat adtam neki, amitől hízhat a mája. Végül elköszönve tőle lehunytam szemeim és az oldalamra fordulva elaludtam.

"...Egy kezdetben sötét szobában keltem fel, ami lassan kezdett világosodni ahogy hozzá szoktam. Halk kis dübörgés jött egy irányból, ami egyre hangosabb lett, majd egy ajtó csapódás hallatszott valahonnan, utána pedig kutyák rohanása és ugatása. Kétségbeesetten kezdtem el rohanni magam elé, annak ellenére, hogy nem tudtam merre megyek, és merről jönnek az éhes kutyák. Csak rohantam, míg egy hátulról le nem terített, és el nem estem vele. Ahogy a padlónak csattantam a kutya harapni készült, de egy ezer állat hangon rikácsoló lény ledobta rólam, én meg befogtam a fülem és egy másik helységbe kerültem. A derekamat fájlaltam, majd nehezen lábra kecmeregtem. Körbenéztem a teremben, ami az osztálytermünk volt. Egy normál tanítás ment. Viktor épp a táblára írt, mi meg jegyzeteltünk, és figyeltünk. Körbe néztem jól, és Molly is a teremben volt. Vígan beszélgetett Violával, és sokat nevettek. Majd hirtelen amíg elmerültem a képben valaki megfogta a vállam, és minden átment egy vörös és sötét színű képpé. Minden pad szerte szét, vagy megrongálva, a tábla leszakítva, az ablakok pedig betörve. 1-2 osztálytársam feküdt a padlón üveges tekintettel, vérükbe fagyva. Kirohantam a teremből, majd ekkor tudatosult bennem, hogy az egész suli is le van így amortizálva. Kapkodtam a fejem, hogy merre menjek, van-e túlélő valahol, de semmi jelet nem láttam. Végül egy alakot vettem észre a folyosó végén a lépcsőnél állva. Hiába kiabáltam neki nem válaszolt, ezért elkezdtem rohanni az irányába. Mikor oda értem megálltam mögötte, és köhintettem párat.

   -Jól vagy?-kérdeztem, és közelítettem felé a kezem, de ő gyorsabb volt, és megpördülve megfogta azt. 

 Ismét az a fekete hajú és rubint-vörös színű szemű férfi állt előttem, egy fekete szmokingban és alatta piros inggel. Hatalmas mosoly ült ki arcán, majd lassan szóra nyitotta száját.

   -Hát újra találkozunk egy csodálatos helyen, kedves Nina!-mondta majd letérdelt, és kéz csókot adott. 

Döbbenten néztem rá, majd mikor rájöttem ki is ő, elrántottam a kezem és sarkon fordultam. Ő azonban gyorsabb volt, minek következtében elkapta hátulról a hajam, és vissza rántott. Megfogta a derekam, és magához szorítva tartott, majd mélyen beleszippantott a hajamba.

   -Mint az ibolya!-mondta.

   -Undorító!

   -Ugyaan~ miért vagy ilyen? Itt vagyunk ezen a gyönyörű helyen, csak te és én. Élvezzük ki eme pillanatot!-súgta oda.

   -Nem! Hol vannak a barátaim?! Mit tettél?!

   -Kik?-szaglászott tovább, majd az egyik keze fölsiklott egészen a nyakamig, majd fel az arcomhoz. 

 Végig próbáltam figyelni, de nem láttam sokat. 

   -Milyen puha ajkak!-mondta, majd megérintette a szám, és bedugta az ujját. 

Hirtelen reakcióként ráharaptam ijedten az ujjára, mire ő elrántotta szórakozottan a kezét.

   -Aúcs!-mondta és elengedett.

Elkezdtem rohanni teljes erőmből kifelé, és egyszer néztem vissza csak, de akkor a helyén állt, és hatalmas vigyorral meredt előre. Kicsaptam a bejárati ajtót, majd megtorpantam ahogy elém tárult a külvilág. Nem tudtam hirtelen hova nézzek, hisz mindenhol ugyan olyan pusztítás volt. Megfeledkezve a személyről, néztem magam elé csak.
   -Mi történt...?-suttogtam, mire hátulról elkapott, és az arcomba nyomott egy nedves kendőt. *Kloroform!*
 Hiába nyögtem, és kiabálni próbáltam hatástalan volt. Megpróbáltam megfogni de ez se ment, és lassan csukódott le a szemem. Mielőtt teljesen lecsukódott volna, lefektet a földre, és hatalmas vigyorral beszélni kezdett hozzám. Sajnos még így álomban sem értettem, csak az utolsó szavait:
   -...Aludj jól, drága!-mondta, majd ismét a számra nyomta a kendőt."

 Fuldokolva keltem fel, és ledobtam magamról a takarót. A kezem a mellkasomra nyomtam, majd csak köhögtem, és miután kicsit jobb lett, megfogtam a vizes üvegem és ittam belőle. Folyt rólam a víz és a szívem is hevesen vert. Oldalra kaptam tekintetem, és megvizsgáltam a telefonom óráját. A hirtelen jött fénytől hunyorogni kezdtem, majd kitisztult a kép, és a kijelző 4:04-et mutatott. Felsóhajtva, dobtam le magamról a takarót, és a visszaalvást meg sem próbáltam. Halkan kisurrantam az ajtómon, és elmentem mosdóba, majd a fürdőbe tértem be, és néztem a tükörbe. Szemeim alatt sötét karikák, amik kitűnően jelezték fáradtságom. Kicserepesedtek az ajkaim, és a hajam jelen pillanatban egy madár fészekhez tudtam volna hasonlítani, annyi különbséggel, hogy kék ágak lógnának a fejemből ki. Megmostam az arcom, majd elhagytam a helységet, és egy újabb üveg vizet megfogva felnyitottam azt és meghúztam. A pultra támaszkodtam, és az előbbi álmomon gondolkoztam. Semmi nem maradt meg belőle, csak az a rubintvörös szempár. Felhagyva a vissza emlékezéssel, inkább felöltöztem. Előtte persze jó polgárként lecsekkoltam az időjárás-jelentést, és az szerint szedtem elő a ruhákat. Végül, egy térdig érő zöld-pöttyös zoknit, és egy szürke, vastag és testhezálló nadrágot húztam fel. Felülre egy fekete rövid ujjút pólót vettem, amit még egy animés bazárból rendeltem. Egy "I want to coffee" felirat díszelgett rajta, és egy kávésbögre, aminek hatalmas fekete-fehéren csillogó szemei voltak, és egy apró mosolya. Erre rá egy szintén fekete cipzáros pulcsit vettem. Sajnos nem volt kedvencem egyik ékszerem sem, de nem volt hirtelen más, ezért csak egy kör alakú medalionosat vettem fel. Kifésültem a csomókat, majd egy darabig szemezve a tükörrel, végül úgy döntöttem felkötöm egy kis coffba fürtjeimet. Miután össze gumiztam a hajam egy kis parfümöt fújtam magamra, és kinéztem a folyosón lévő órára. 4:58-at mutatott. Nagyot sóhajtva ültem le az ebédlő asztalhoz, majd megfogtam a kedvenc fekete körömlakkom, és elkezdtem kifesteni a körmeim. Amíg azok száradtak, csak bámultam előre a falakra, és olyanokon gondolkoztam, hogy "miből tartja fent ezt a házat Molly?" vagy "hol vannak a szülei?" és "vajon szokta őket látni?". Sajnos nem nagyon hallottam még Molly édesapjáról és édesanyjáról, de majd legközelebb megkérdezem. A körmeim lassan megszáradtak szerencsére, de az a fránya idő csak 17 percet mozdult előre. Előhalásztam a legújabb könyvet amit vettem, és fellapoztam a könyvjelzőig. Egy német írónőtől olvastam éppen, egy álmokkal teli könyvet, ami titkos folyosókról, szertartásokról, és iskolai gondokról szólt. *Déjà Vu, mi?* Elolvastam 2 fejezetet, majd ismét az órát lestem. 5:40. Behelyeztem a könyvjelzőt a könyvbe, majd letettem azt az asztalra. Felálltam és a konyhába sétáltam. Arra gondoltam, készítek valamilyen reggelit, és hozzá is fogtam. Összekevertem az alapanyagokat, majd egy lapos serpenyőt vettem elő, és beolajoztam. Ráfolyattam a tésztát, majd hagytam, hogy átsüljön, és megfordítottam egy kézzel. Mikor készen lett kivettem, és ezt a folyamatot ismételtem meg sokszor. Mire elfogyott a tészta, és kisütöttem az utolsót is 6:05-volt, és Molly ajtaja sikongatva kinyílt. Egy nagyot ásítva és a szemét törölve jött ki, majd mikor megérezte az illatokat felpattant álmos szeme, és egyből leült az asztalhoz. Gyorsan beízesítettem a maradékot, és kivittem elé a nagytányér palacsintát. Ragyogtak szemei, és fülig ért a szája, majd csicsergő hangon megszólalt.
  -Jó reggelt! Mi ez a lakoma?
  -Neked is. Korán keltem, ezért ráértem sütni.
  -És már el is készültél! Mikor keltél te amúgy?
  -Az most nem lényeges. Ez itt kakaós, ez barackos, ez diós, ez pedig meggy dzsem-es.-mutogattam sorba.
Molly egyből egy kakaósat vett el, és hatalmasat harapva bele neki fogott a "lakomának". Kettő gőzölgő poharat tettem le az asztalra, majd én is elvettem egy palacsintát. Nekem nem volt olyan nagy étvágyam mint Mollynak, ezért csak kettő palacsintát ettem. *Ő ehhez képest benyomott 5-öt is, vagy többet.* Miután befejezte az evést megköszönte a reggelit, és elindult a fürdőszobába. Megnyitotta a csapot, én meg össze szedtem az edényeket, és bevittem, majd gyorsan elmosogattam. Elcsomagoltam a maradék palacsintát két adagba, majd kihelyeztem az asztalra. Molly időközben átugrált a szobájába, és szaporán keresett magának a ruhái között.
  -Az időjárás szerint -8fok van kint. Melegen öltözz.
  -Igeniis~.-hallatszott ki.
Megcsóváltam a fejem, majd behoztam az asztalhoz a csizmáimat és belebújtam. Közben ő is mellém csöppent, és velem ellentétben, ő a földön ülve erőszakolta magára a csizmáját. Végig néztem a szerelésén, és szerencsére megfogadta a tanácsom. Egy hosszú fekete vastagnak tűnő nadrágot, vett fel, fölé, egy sárga zsiráfos pólót, és rá egy kicsit sötétebb sárga kapucnis pulcsit vett. Felhúzta a bundás csizmáját, majd nyújtva a kezét felsegítettem és lábra állítottam. Egy nagy mosolyt villantva felém, levette a sálját, és a sapkáját. Körbetekerte a szája körül a sálat, majd alányúlt, és dús fekete hajzatát előhúzta, és vállaira engedte. A fejére húzta a sapkáját, majd belebújt a barnás színű kabátjába. Én is levettem a fekete-fehér kockás sálam, majd a fejemre húztam a pandás sapkám. Végül belebújtam fekete vastag kabátomba. A hátunkra kaptuk a táskáinkat, majd másik kézbe a tesinket, és kiléptünk a hideg téli levegőre.
  -Jobb a kedved?-kérdeztem a sálamat a szám elé emelve.
  -Ezt hogy érted?-fordult felém mosolyogva.
Én is felé fordultam, majd szemeibe látva a vidámságot meggondoltam magam.
  -Semmi. Biztos csak álmodtam.
  -Mit?
  -Hány órád lesz ma?
  -Azt hiszem ma csak 7. Neked?
  -Nekem 9.
  -Ahj... Akkor nem együtt megyünk haza?
  -Úgy tűnik.
  -Pedig ma beakartam menni veled egy kávézóbaa~-karolt belém, és szomorúan biggyesztette le ajkait.-Megvárjalak?
  -Nem kell. Nem szeretném, hogy addig várj. Már úgy is sötét lesz. Várj inkább otthon, jó?
  -Oké... Uuu! 25.-én ajándékozunk igaz? Mert nekem, 24.-én a szüleimhez kellene mennem. Legalább is anyu már kérdezte... Mindegy akkor 25, igaz?
  -Igen. Miért.?
  -Csak már várom! Ez lesz az első karácsonyunk.-mosolygott, és közelebb bújt hozzám, és szorított egy aprót a karomon.
Én is elmosolyodtam a sálam alatt, majd haladtunk tovább. A suliig apróságokról beszélgettünk, míg el nem értük a zebrát.

  -Van valami amit szeretnél karácsonyra amúgy?-kérdezte.

  -Ez most..?-nevettem kínosan.

  -Csak kíváncsi voltam, hogy van-e konkrét. De már van ötletem.-mosolygott. Az arcát már megcsípte a hideg idő, és piroskás lett.

  -És neked?-kérdeztem zavartan.

  -Hm... Mindegy, ha tőled kapom.-kaptam meg a nem várt választ.

Elindultunk a zebrán, és Molly épp csacsogott valamit, miközben egy pillanatra se engedett el. Én csak mosolyogva hallgattam, majd benyitottunk a suliba. Már díszek lógtak a a mennyezetről, és egyre jobban lehetett érezni az ünnep közelségét. Végigsétáltunk a folyosón, majd megálltunk a terme előtt, és elköszönve tőlem szorosan átölelt. Mikor bement a terembe mosolyogva néztem utána, majd elindultam a termünk felé.

  -Várj meg, Nina!-jött a hang, és mellém érve a vállamra tette a kezét mosolyogva Maki. -Miujság, Kékség? Most értél be?

  -Igen. Semmi különös Narancs. És veled?

  -Már nagy a hajrá, mindjárt itt a Karácsony. Jó voltál idén?-vigyorgott.

  -Hisz ismersz! Én csak jó lehetek.-nevettem.
  -Persze!-nevetett ő is, és bementünk a terembe. Elmentem a helyemre, majd neki álltam levenni a kabátom, sálam, és sapkám. Mindegyiket belegyömöszöltem a kabátom ujjába, és ráraktam az a szék hát támlájára. Lehuppantam a székemre, de a fa tábla helyett, valami puhábbra ültem, és magasabban is lettem.

  -Mi van Deszka, ki akarsz kezdeni velem?-vigyorgott Castiel.
Felpattantam az öléből, mire Makiék is döbbenten nézték hogy került oda az új társunk.
  -Lennél szíves és felállnál a helyemről?-kérdeztem unottan.
  -Hol marad a "kérlek"?
  -Akkor mondom másképpen.-hajoltam közelebb.-Lennél szíves felemelni a segged, és eltakarítani magad a helyemről...Kérlek?-vigyorogtam rá, én is.
  -Ejnye deszka, csak kérned kell!-kelt fel, majd kihúzta nekem a széket.
  -Köszönöm!-mondtam majd leültem végre.
  -Hűha, neked aztán nincs jó kedved. Akkor hagyom is a gyerekeket. Kell egy kis friss levegő.-intett, majd az ajtó felé indult.
  -Nem felejtettél el valamit?
  -Mit?-fordult vissza.
  -"Friss" levegőt nehéz lenne szívni ez nélkül.-emeltem fel, a zsebéből elcsent cigarettás dobozt, és az öngyújtót.
Castiel döbbenten nézett, majd a zsebeihez kapott. Vissza sétált hozzánk, majd kikapta a kezemből, és biccentett egyet.
  -Szép volt Deszka.
  -Tudom Répafej.
Castiel végre kiment, mire Violáékkal kezdtem beszélgetni. Nem sokkal később Sammy jött be az ajtón, majd levette a kabátját, és miután megtörölte párás szemüvegét, oda sétált kis társaságunkhoz.
  -Sziasztok.-köszöntött minket.
  -Hali.-köszönt vissza Viola.
Szerencsére már megbarátkoztak, és nem tartanak már tőle, aminek örülök.
  -Tán hideg van kint?-kérdezte Maki.
  -Miből gondolod?
  -A piros kezeidből, és az orrodból.
  -Hát igen.-mosolygott.-Elhagytam a kesztyűm valahol, a sálam, meg nem húztam fel teljesen.
  -Mennyire van hideg kint?-kérdeztem a fejemet támasztva.
  -Ennyire.-érintette meg kezével a nyakamat, mire kellemesen összeborzongtam.
  -Uuu ez jóó...-fogtam meg hirtelen a kezét.
  -Tetszik a hideg?-kuncogott Viola.
  -Nagyon! Szeretem így a hideget. Lehűtesz.
  -Haha. Te viszont felmelegítesz. Forró vagy.
  -Hát igen. Alexy szerint a szüleimtől örököltem. Ő mindig fázik, nekem meg melegem van.-engedtem el a kezét.
  -Kérdezhetnék valamit Nina?-kérdezte Sammy.
  -Nyugodtan.
  -Nem lenne fontos, és igazából két dolog lenne.
  -Hallgatlak.
  -Az egyik az, hogy--
  -Ninaaa! Jössz velem büfébe?-jelent meg Molly a teremnél.
  -Igen, mindjárt.
  -De moost! Mindjárt becsöngetnek! Szomjan halok, és kell egy kis nassi! Gyeree!
  -Jó, megyek!-válaszoltam, és álltam is fel.-Bocsi Sammy, majd később, rendben?-mondtam majd, kimentem Mollyhoz.
Ő nagy mosollyal figyelt, majd elindultunk. Felmentünk a lépcsőn, majd beálltunk a sorba.
  -Köszönöm, hogy elkísértél!-mosolyodott el, majd ismét belém karolt.
  -Igazán nincs mit.
  -De tényleg nem baj? Úgy tűnt, hogy beszélgettetek valamiről.-nézett rám aggódva.
  -Áh, semmi baj. Velük úgy is egy teremben vagyok. Majd megbeszéljük később.
  -Akkor jó.-mosolygott ismét.
Mire sorra kerültünk, becsöngettek, ezért Molly sietve fizetett és elindultunk vissza le. Elkísért a termünkig ahol leszek, majd benyitottam. A biosz tanárnő már bent volt, és mikor beléptem szúrós szemmel nézet.
  -Jó reggelt, elnézést.-húztam be a nyakam,majd a helyemre mentem.
  -Késés!
  -Akkor én megyek is. Viszlát tanárnő. Szia, Nina!-integetett el Molly, majd becsukta gyorsan az ajtót a tanár szólása előtt.
Viola mellé lehuppantam, majd elkezdődött az óra. Lediktálta az emberi csontokat, és rajzolni kellet kétféle csontot, majd iratot tovább. Az én rajzom viszonylag jó lett, csak próbáltam egy mesebeli csontot rajzolni. De Violáé, olyan volt, mintha egy lekicsinyített csöves csontot ábrázolt volna. Nagyon élethű volt. Óra végén, elmondta, hogy következő órán dolgozatot írunk, majd össze szedte a holmiját, és csöngetéskor kinyitotta az ajtót és kiment. Mi is elpakoltunk, és én elővettem az üdítőmet. Ittam pár kortyot, majd Sammy leült mellém Viola helyére.
  -Oh tényleg. Mit szerettél volna mondani? Bocsi az előző szünetért.-húztam el a szám.
  -Semmi gond. Jó látni, hogy ennyire kijössz vele.
  -Igen. Rendes lány. No de most mond.-mosolyogtam rá.
  -Hát, két dologról szerettem volna veled beszélni akkor.
  -Mik azok?
  -Egyik karácsonnyal kapcsolatos. A másik teljesen más tészta.-nevetett kínosan.
Kíváncsian felhúztam a fél szemöldököm, majd mikor ismét szóra nyitotta a száját, Molly huppant az ölembe. A szó szoros értelmében rám ugrott, és át is ölelt. Hirtelen megrémültem, mi is történt, de mikor megláttam hogy csak ő az elmosolyodtam.
  -Fúúú ez a matek tanár tiszta idegesítő! Ki volt az-az állat aki első órába rakatta nekünk a matekot? Meghalook~.-hisztizett.
  -Nyugi... Leszállsz rólam? Van szembe egy szék.
  -Oksa. -állt fel, majd leült velem szembe. -Miujság emberek?
  -Hát semmi. Éppen beszélgettünk.-mondta feszengve Sammy.
  -Áááh, az jó dolog. Én alig tudok valakivel beszélni az osztályomból. Nem sok érdekes ember van.-forgatta a szemeit. -De itt sokkal rendesebb embereknek tűnnek az osztálytársaid. Annyira irigy vagyok!
  -Bármikor átjöhetsz, ugye tudod? -kérdeztem.
  -Így már biztosra veszem.
  -Nina akkor a karácsonyit---.kezdett bele ismét Sammy.
  -Ja tényleg! Figyelek.
  -Karácsony? Talán őt húztad?-kérdezte Molly.
Sammyvel mind a ketten elpirultunk, és felé kaptuk a tekintetünk.
  -Hogy érted ezt?
  -Gondoltam, azért akarsz vele erről beszélni, mert nem tudod mit vegyél neki. És barátként megkérdezed.
  -Ez nem...-kezdett bele.
  -Oh...vagy nem tudta..? Jesszus, ne haragudj! Nem akartam elrontani.
  -Inkább hanyagoljuk a témát...-állt fel Sammy, majd elindult az ajtó felé.
  -Megbántottam?-kérdezte.
  -Nem tudom... Lehet...
  -Jaaj... Akkor jobb ha bocsánatot kérek tőle. Majd jövök akkor még!-állt fel, majd Sammy után sietett.
 Nagyot sóhajtva előkezdtem pakolni a cuccaim, majd egy kisebb morajra lettem figyelmes. Arra kezdtem figyelni, majd pár ember a falnak tapadva hatalmas szemmel meredt az ablak felé. Kérdőn néztem, majd arra fordítottam én is a fejem. Nem nevezném mindennaposnak a látványt amit láttam. Suzuya volt az ablakra tapadva, és nagy mosollyal az arcán, teljesen piros orral integetett.
  -Szerbusz Kölyök!
  -Mi a francot csinálsz? Megfázol!-mentem gyorsan az ablakhoz, majd kinyitottam azt.
  -Fuh kösz. Mondjuk lehetett volna gyorsabb is.-mászott be.
  -Ha fáztál, miért nem az ajtón jöttél? Miért voltál az ablakra tapadva?
  -Nem igazán önszántamból van!-nevettet.
  -Akkor miért...?-de már meg is kaptam a választ.
  -Suzuya!-jött az ajtó felől, egy dühös mély hörgés szerű hang.
Odakaptam a tekintetem, mire Suzuya megfogta a vállam és maga elé húzott.
  -Szia Iriana! Mi újság?-kérdezte Suzy.
  -Iriana?-kérdeztem döbbenten.
Teljesen máshogy nézett ki mint múltkor. Zöld szemei, sárgán világítottak akárcsak az enyéim, s erős fekete festék volt a szemei körül. A haja a levegőben volt, és ide oda mozgott lassan. Jobban szemügyre véve, néha még nyelvet is öltöttek. A szemem elé kaptam a kezeim, mire Suzy kuncogni kezdett.
  -Ne aggódj! Iriana nem fog kővé változtatni téged. Max engem. Nyugodtan nézheted.
  -Alayla vagyok rohadék!
  -A..Alayla? Mit csináltál?-kérdeztem végül óvatosan elvéve a kezem.
  -Semmit! Csak elcsentem tőle, néhány dolgot.-vigyorgott.
  -Miért?!
  -Mert mókás!
  -Suzuya! Elég a gyerekes játékodból. Add vissza a cuccaim!-jött közelebb, mire hátrált egy lépést Suzy magával húzva.
  -Ha lenyugszol Alayla, odaadom!
  -Lenyugszom?! Jó, add vissza, és utána öllek meg!
  -Látod! Ebbe nem megyek bele. Így meg nem kapod meg őket, mert megölsz.
  -Suzy add már vissza neki!
  -Kölyök, te most pajzs vagy. Az meg nem beszél bele a nagyok dolgába!-vigyorgott.
  -Anyád hogy van?!-kérdeztem ingerülten.
  -Jól, köszöni.-nevette el magát.
  -Elég! Elegem van!-jött ismét közelebb.
  -Bocs Kölyök!-suttogta.
  -Mi? Miért?
  -Majd megérted.-mondta, majd azzal a lendülettel felkapott, és egy nagy lendülettel Irianának(..vagy Alaylának?) vágott, mire mind a ketten elterültünk a földön, Ő pedig kirohant a teremből.
  -Megölöm...-suttogta a fejét fogva.
  -Aú...Hogy az a...-tápászkodtam fel négy kéz-lábra, majd leültem a fenekemre.
  -Khm!
Ránéztem, majd láttam, hogy a lábain ülök, ő pedig felkönyökölve néz unottan rám.
  -Jaj...Sajnálom!-ugrottam le róla, mire felállt.
  -Kösz...-fordult sarkon, majd vissza nézet és a kezét nyújtotta.-Gyere.-mondta hozzá, pirultan.
  -Köszönöm.-fogtam meg a kezét, majd hagytam hogy felhúzzon.
Miután lábon álltam már, biccentett egyet és kirohant Suzuya nevét kiabálva.
  -Egyre furább ez a suli...-mondtam majd vissza mentem a helyemhez.

[pár nappal később]

  -Köszi Alexy, hogy eljöttél velem vásárolni. Nagyon nem volt ötletem mit vegyek Karácsonyra.
  -Szívesen húgi! Kinek lesz amúgy?-bökött oldalba.
  -Annak akit húztam.
  -És kit húztál.
  -Nem mondom meg!
  -Ahj, olyan gonosz vagy! Amúgy vettél már másoknak is ajándékot?
  -Van akinek igen...
  -Nekem?-bökött megint oldalba.
  -Lehet.-öltöttem rá a nyelvem.-Várj csak.-álltam meg egy üzlet előtt.
  -Hm?-állt meg ő is, és felnézet az üzlet nevére, majd benézet az üvegen.-Be akarsz menni?
  -Nem tudom...
  -Kinek akarsz itt venni ajándékot?
  -Hát... Sammynek még nem vettem semmit... És nem tudom mit kellene...
Alexy elmosolyodott, majd zsebre tette a kezeit.
  -Bármit veszel, örülni fog neki.
Nagyot nyeltem, majd elhatározva magam bementem az üzletbe.

[Osztály karácsonyon]

  -Jól van emberek! Mivel nincs ma tanítás, ezért csak az ajándékozás lesz, utána még 2 órán át itt kell lennünk. Érthető?
  -Igen!-hallatszott az egyhangú válasz.
  -Jól van, kezdjük akkor. 

Mindenki elfoglalta a helyét, és izgatottan tartotta maga előtt, vagy maga mellett az ajándékát.

  -Akar valaki kezdeni?-kérdezte.

 Nickolas jelentkezett, hogy ő kezdené, majd felállt. Elkezdődött az izgulás, és a mocorgás, és mindenki a szemével figyelte, ahogy önelégült mosollyal halad Nick valahova. Megállt az első padban ülő Sophia előtt, majd a kezébe rakta az ajándékot. Ő döbbenten nézett rá, majd felállt, és két puszit adva egymásnak megköszönte. Nick elment a helyére, Sophia pedig felállt, és elindult Cindy felé. Az ajándékozás így haladt, majd egész gyorsan kifújt, hisz vissza jutottunk Nickolashoz úgy 9 ember után. Ekkor új kör indult, majd mivel megint megálltunk, ismét, és még egyszer. Egész érdekes párosok alakultak ki eddig. Castiel Kentinnek adta át az ajándékát, igaz fogcsikorgatva, ami vicces volt. Viola kihúzta Lorit, Maki meg Bennek adott. Már majdnem mindenki előtt volt ajándék, mire észre vettem, hogy megint megállt a kör. Előre fordultam, és már csak 4-en voltunk. Viktor, Sammy, Lena és én... Viktor kifújta magát, majd megkért hogy folytassam én. A szívem a torkomban dobogott, majd nehezen felálltam a székemről. Felemeltem az ajándékdobozt, majd elindultam a húzottamhoz. Egész végig leszegett fejjel haladtam, és úgy éreztem az egész arcom, színt vált, elájulok, izgalmamban. Megálltam előtte, mire ő felvonta a szemöldökét.
  -Bo...Boldog Karácsonyt tanár úr...-motyogtam, majd felé nyújtottam a dobozt.
A többiek csöndben figyeltek, majd Viktor kinyújtotta a kezét és megfogta a dobozt.
  -Köszönöm, Haraku. Neked is.-mondta.
Elakartam engedni a dobozt, de Castiel nem bírta befogni, és röhögve beordított.
  -Hol marad a "köszönöm puszi"? -vihogott.
Még jobban elpirultam, Viktor pedig a szemét forgatta. A többiek is segítettek Castielnek, és "felháborodva" mondták, hogy igenis ölelés, vagy puszi kellene.
 Szorosan behunytam a szemem, és Viktor tiltakozása ellenére, gyorsan adtam két arcpuszit neki. Mikor kinyitottam a szemem, ő döbbenten meredt rám, a többiek meg tapsolni kezdtek, füttyögve. Gyorsan a helyemre siettem, és lehuppanva éreztem hogy elsüllyedek mindjárt. Gyorsan kifújtam magam, majd néztem tovább az ajándékozást. Viktor felemelte a kis ajándékdobozát, majd ránézet, és ellökte magát a padtól.
  -Darks.-mondta, majd meglegyintette a dobozt és eldobta Sammynek aki simán egy kézzel elkapta.
  -Merry Christmas!-fűzte még hozzá.
  -Thanks.-válaszolt lazán.
  -Ez így nem ér!-álltam fel.- Ön miért dobálhatja, ha nekem oda kellett mennem?!
  -Ilyen az élet kölyök.-vigyorgott Viktor.-Na ne hisztizz, az a két ember még rendezze le, hogy készen lehessünk.
 Pufogva leültem, majd karba tettem a kezem. Sammy felállt, majd lassan elsétált Lena padjához, és lerakta neki az ajándékot. Lena persze egyből felpattant, és két puszit nyomott Sammy arcára. Majd nyálas hangon megköszönte az ajándékot. Végül felemelte az ajándékszatyrot, és elém hozta majd lerakta a padomra.
  -Kellemes Ünnepeket!-mondta, majd megölelt, és elment a helyére, választ nem várva.
Mindenki nézegette mit kapott, és én is belenéztem. Volt aki örült, volt aki kevésbé, de ment a nagy hangzavar és beszélgetés. Belenéztem a szatyorba, majd, kivettem belőle 2 csokoládét, egy kutyás bögrét, karkötő és egy meggyes illatgyertyát. Nagyon jó illata volt a gyertyának, a karkötőt pedig egyből felvettem. Előre néztem, majd Viktort figyeltem, ahogy kiveszi és megnézi az ajándékát.
  -Mit vettél neki?-jött az asztalunkhoz Sammy, Kentin és Maki.
  -Alexy segített választani, és egy férfi parfüm + borotválkozás utáni kölnit választottunk, egy tábla karamellás csokoládét, és egy 2005-ös vörösbort.-vontam vállat.
  -Ügyes.-mondta Sammy.
  -És te? Mit kaptál tőle?
  -Egy karika fülpiercinget, parfümöt, és 1-2 dolgot, ami kelleni fog a jövőben.
  -Például?-kérdezte Viola.
  -Hát... szeretnék majd edzeni és ahhoz...
A nap további részében beszélgettünk, majd Viktor elengedett minket, 9:30-kor. Kint találkoztam Mollyval, és már indult volna, mikor megállítottam, és vissza mentem Alexyhez.
  -24.-e, hugi! Ne felejtsd el!-borzolta meg a hajam.-Csinálunk Sammyvel valami fincsi ebédet!-mosolygott.
  -Rendben.
  -Addig is jó szünetet.-kacsintott rám, majd megölelt, és elengedett.
Mosolyogva elköszöntem tőle, majd Sammyre néztem, aki kicsit zavart volt.
  -Minden rendben?
  -Persze...
  -Hé.
  -Hm?
  -Jó szünetet!-karoltam át a nyakánál.
Kicsit meglepődve ugyan, de átfogta a derekam, és a hideg orrát a nyakamhoz nyomta. Kicsit még így maradtunk, majd eltávolodtunk, és most már mosollyal az arcán köszönt el.
 Mollyval is haza indultunk, majd a többi napról beszélgettünk, ki  mikor és hova megy karácsonyozni. És így el is kezdődött a téli szünet.

40.fejezet

 Ismerkedés, és bocsánatok

Csendben sétáltunk egymás mellett, majd Alexy szólalt meg először.

  -Mesélj. Történt valami míg nem voltam? 

  -Hát...-hezitáltam.

  -Ugyan. Nekem mindent elmondhatsz. Akár pasi témában is.-kacsintott mellé.

 Felkacagtam a mondatán, majd úgy döntöttem Alexynek elmondom.

Elmeséltem mindent. Az árnyról, hogy láthatatlan lettem, és az álomról, majd a ma reggeli "traumámat" is. De még a nyakamon lévő vágást is megmutattam, amit ő is furcsált. Az álmomat 3x is el kellet mondanom, részről részre míg Alexy gondolkodott, vagy realizált, mit is jelenthetett.

  -Szerinted? Kezdek megőrülni?-kérdeztem szomorúan.

  -Nem hiszem. Vagyis, az álmod nem biztos hogy jelent valamit. Lehet az a személy egy "mumus" aki ijesztget álmodban.

  -Alexy! Nem vagyok kis ötéves aki megijed egy "mumustól"! Teljesen valós személy volt. Legalább is csak az arca volt homály.

  -Jól van, nyugi. Lehet csak a sokk adta ezt az alakot neki, és így jött ki rajtad.

  -De Sammy-vel is ez volt... Róla is álmodtam a találkozásunk előtt, és neki se tudtam teljesen az arcát... Lehet megint beteljesül...

  -Figyelj. Sammy is teljesen más mint amit álmodtál vele. Szerintem nem kell aggódnod, és mivel nagyon  stresszes egy félévet tudhatsz a hátad mögött...

  -És még vége sincs...-fújtam ki magam a szavába vágva.

  -Ez így nem mehet. Meg kell változnod. Össze roskadsz a sok gond miatt.-tette a kezét a vállamra és lejjebb nyomta szimbolizálva a mondatát.

  -Naa...-rántottam el a vállam.-Felfogtam... Nem kell megmutatni is...-álltam meg az iskola kapu előtt.

  -Hanyagoljuk a témát, jó? Majd máskor foglalkozunk vele. Ma próbálj nyugodt lenni, és kedves. Ne mutasd ki most hogy bánt valami. Hisz... A barátaid is rengeteget aggódnak érted.-mosolygott kedvesen, majd egyet simított a hajamon.-De előtte gyere ide!-húzott magához és lágyan de szorosan átölelt.

 Viszonoztam az ölelést, és mintha erőt nyertem volna belőle, megnyugtatott. Még az sem érdekelt, hogy a kapu közepében állunk és furcsa tekintettel, netán füttyögő emberek mentek el mellettünk. De volt olyan aki hurrogott is.
  -Szeretlek Alexy!-suttogtam, majd elengedtük egymást, és ő vigyorogva de félig meghatottan nézet rám.

  -Mi van?-kérdeztem.

  -Még soha nem mondtad hogy szeretsz!-tetettet könny törlést.

  -Na hagyjál békén!-nevettem el magam, de el is pirultam. 

Bementünk végre a suliba, de az udvarnál elváltak útjaink. Ő felsietett, míg én megálltam az udvaron. Mikor elindultam egy mosolyt mutattam ki, de amint a fához értem egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
  -Ki ért be az imént?-kérdezte.
Felkaptam a tekintetem, és Castielt láttam meg egy nagy vigyorral az arcán ült a fán. Csak bámult le, én meg kifújtam magam, és ismét elmosolyodtam.
  -Jó reggelt Castiel.-köszöntem, mire lefagyott a mosolya, és leugrott a fáról.
  -Mi az, hogy "Jó reggelt Castiel"?!
  -Legközelebb ne köszönjek?-kérdeztem döbbenten.
  -Rosszul vagy, vagy mi?-mért végig.
  -Semmi bajom. Csak... azt hiszem jó kedvem van...
  -Áhá! És ilyenkor mi van?
  -Nem tudom...-jöttem zavarba, majd elkaptam a tekintetem.
Ő ismét egy gúnyos mosolyra húzta a száját, majd megfogta a kezem és felemelte.
  -Mit szólnál hozzá, ha vissza hoznánk a "régi szép" időket?-nyalt bele a tenyerembe, bámulva.
  -Kérlek... Most hagy legyen jó napom! Egyetlen gond nélkül. -mondtam mire leesett az álla.
Kihasználva a kis sokját kihúztam lassan a kezem, majd elindultam be, de kedvenc Vöröskénk, utánam fordult, és ismét megfogta a csuklom.
  -Furcsa vagy...ma...-mért végig.
  -Csak... igyekszek, egyszer egy nap nem olyan lenni mint szoktam...
Lassan elengedte a kezem, mire megfordultam, és ismét elindultam be a suliba. Elmentem a mosdóba, majd megállva a tükör előtt a két kezem közé temettem az arcom.
  -Wáá...ez nehezebb lesz mint hittem...-mondtam, majd megmostam az arcom.
Lassan téptem egy papírt és megtöröltem az arcom, majd az egyik fülkéből a víz csobogás hangzott fel. Kinyílt mögöttem egy ajtó, és egy lány jött ki nagyot sóhajtva. Rám nézett, majd kicsit zavarba lett, és a mellettem lévő csaphoz lépkedett aztán megmosta a kezét. Csak figyeltem őt. Sötét zöld haja volt, és csíkokban futott a hátán, majd valahol a közepén össze volt fogva. A fejtetején egy kendő volt, és az alól lógtak ki a háta közepéig érő fürtök.
  -Nagyon szép a hajad!-mondtam csodálva.
  -Mi...? Ja... Köszönöm.-mosolyodott el.
  -Ez raszta? Igaz?-néztem csillogó szemekkel.
  -Igen. Már pár éve megvan.
  -Még soha nem láttam élőbe... Vagyis ilyen közelről!-ámuldoztam.
Már egy ideje, kb 6-7 éve bele vagyok bolondulva a raszta hajakba. Magamnak mondjuk nem mernék, inkább csak "hamis" rasztát, de akkor is.
  -Ennyire tetszik?-kuncogott fel vidáman.
  -Igen! De neked is nagyon jól áll... Vagyis... Úgy összességében.-mértem végig.
Barna bokáig érő fűzős bakancs, egy fekete koptatott farmer, aminek a jobb oldali zsebére és az övére egy lánc volt rögzítve. Egy sötétkék pólót viselt, ami fél vállán lelógót, így kilógott a melltartó pántja. A pólóján díszként, egy "Don't close your eyes" felirat virított, és egy nagy keretes szemüveget viselt. Ékszernek, pedig két kis karika volt a fülébe, és egy orr piercing.
  -Ez kedves!-kuncogta el magát ismét.-Az én nevem Iriana!-nyújtotta a kezét.
  -És a tiéd?-kérdezte.
  -Nina.-fogtam meg.-Iriana?
  -Igen. Békét jelent. A görög béke istennőről nevezték el.
  -Wáów! Szóval...-kerestem a szavakat.
  -A családom, a nagy szüleim egy része görögök. Édes anyám amerikai volt. Édesapámmal és vele ideköltöztünk. Félig görög vagyok.-mosolygott.
  -Azt a...-ámultam.-És... éltél Görögországban?
  -Igen. 5 éves koromig. De nyaranként vissza járunk.
  -Waaa de király! Ne haragudj ha furának tartasz, de... Imádok mindent ami görög. A városok, az istenek, a szokások, a művészetük...
  -Voltál is már kint?
  -Nem! Épp ez az... Soha nem voltam még...-biggyesztettem le az ajkaim.
  -Ne aggódj!-fogta össze a két kezem.-Egyszer biztos sikerül majd. Érzem!-mosolygott.
  -Köszi. De.. már gondolom nem olyan mint ahogy a töri könyvekben tanulta az ember...
  -Hát fejlődött ő is, de nem tudom...-jött zavarba.
  -Bocsi.. hülye kérdés volt...-vakartam meg a tarkóm.
  -Semmi, nos de nekem most mennem kell. Majd még találkozunk...-harapta el a mondat végét.
  -Nina.-segítettem ki mosolyogva.
  -Megjegyzem.-nevetett majd kiment a mosdóból.
Követtem én is, de ő fölment a lépcsőn én meg bementem a B-terembe. Viola elgondolkozva ült a padba, és csak a ceruzáját tartva bámult ki az ablakon.
  -Jó reggelt!-köszöntem mikor oda értem a pad mellé.
Ő csak zavartan felém kapta a fejét, majd hebegett.
  -Ne...Neked is!
Mosolyogva ültem le mellé, mire ő kérdőn nézett.
  -Minden rendben?-mért végig.
  -Persze! Miért?-kutakodtam a táskámban a tolltartóm után.
  -Általában nem vagy ilyen... Ne vedd sértésnek, de.. vidám..-kereste a szavakat.
  -Ugyan. Most jó kedvem van és kész. Nem lehetek mindig keserű, mert már elegetek lehet belőlem.-nevettem, majd kivettem a tolltartóm.
  -Biztos nincs semmi...?
  -Kibékültem Alexy-vel.-mondtam.
  -Tényleg?-élénkült fel.
Csak bólintottam majd felé fordultam, és lestem.
  -Amúgy mit csinálsz?
  -Rajzolni akartam, de nem igazán tudom, hogy mit kéne.
  -Áh, akkor nem zavarlak.
  -Dehogy! Nincs ötletem úgy se.-emelte fel a kezeit.
Én csak felkacagtam rajta, ahogy zavarba jött, mire ő is elmosolyodott.
  -No láám~ Kinek van szokatlanul, tőle nem várt jó kedve?-ért a padunkhoz Maki.
  -Jó reggelt Makoto.-köszöntem.
  -Ki vagy te és mit tettél, az általunk ismert Ninával?-viccelődött.
  -Ha-ha. Elküldtem azt az énem szabadságra, hátha nem lesz olyan borús.
  -Végre egy jó döntés.-röhögött, majd az előttünk lévő széket kihúzta és leült rá, felénk nézve.
Szépen lassan jöttek a diákok, mi meg csak beszélgettünk. Kentin is betoppant, majd amint észre vett, nyelt egyet, és oda jött hozzánk.
  -Sziasztok...
  -Szia.-köszönt kórusban Viola és Maki.
  -Szia..-köszöntem halkabban.
  -Nina... Beszélhetnénk egy kicsit..? Mi ketten...
  -Valami baj van?-kíváncsiskodott Viola.
  -Nem, nincs. Mindjárt jövünk.-álltam fel, majd elindultam Kentinnel.
Kimentünk a folyosóra, majd pár lépéssel még arrébb mentünk a teremtől.
  -Mit szeretnél?-kérdeztem.
  -Nina... Én... Sajnálom ami tegnap történt.. Nem akartalak megbántani... és csak úgy kicsúszott hirtelen... Nem gondoltam, hogy rosszul fog esni..-vakargatta a tarkóját vörösen.
  -Nincsen semmi gond!-mosolyogtam rá.
  -Tényleg?-döbbent le.-Biztos?
  -Biztos.

  -Ah, köszönöm!-ölelt magához.

Először meglepődtem, majd én is átöleltem őt.
  -Ha tudnád mekkora kő esett le a szívemről!
  -Miért? Miért aggódtál ennyire?
  -Öhm..-jött zavarba és elengedett.-Semmi különös...Csak... Menjünk vissza Violáékhoz szerintem.
Felhúztam a szemöldököm, majd megvontam a vállam, és vissza mentünk hozzájuk. Egészen csöngetésig beszélgettünk, és nevettünk. Csöngetés előtt 5 perccel talán beesett a terembe Castiel majd utána Sammy is. Csak egy pillanatig nézet felénk, majd zavartan előre meredt és leült egy hátsó padba.

  -Ennek meg mi baja?-kérdezte Maki.

  -Majd elmondja ha akarja...-mondta Viola vállat vonva.

 Hosszasan figyeltem, de ő még véletlenül se nézet fel, vagy felénk. Mindenki "várta" a matek tanárt, de helyette Viktor jött be. Besietett, majd ledobta a táskáját, úgy 30 centiről az asztaltól, és egyből megszólalt.

  -Oké, jó reggelt. Tudom, matek órátok lenne, de tegnap valamiről megfeledkeztem, így elkértem ezt az órát, hogy pótoljuk. Mint tudjátok jön a Karácsony, ami azt jelenti hogy...

  -Szüüneet! Nincs suli!!-kiabálták be ketten hátulról. Az egyik Dave volt a másik meg ha jól rémlik Nickolas.

  -Szaktanári intő kiosztva. Még egy ilyen és osztályfőnöki. Még valaki fel szólalna?-emelte meg a szemöldökét, mire a többség köztük az a kettő is behúzták a nyakuk.

  -Nos. Előtte viszont, szokott lenni név húzás. Nem tudom hogy ismeritek-e.-nézet végig rajtunk, mi meg csoportosan bólintottunk.

  -Rendben, legalább nem kell elmagyarázni. Kérnék valakit, aki össze írja a neveket.-Viola bátortalanul, de jelentkezett.-köszönöm. Nos mennyien vagytok?-nézett  naplóba.- 23?-kérdezte.

  -Öhm.. A tanárúrt is felírhatom?-kérdezte behúzott nyakkal Viola.

  -Akkor nincs más...-fújta ki magát végül.-Ha meg vagy vele, vágd szét őket kérlek, és rakd egy sapkába. Haraku segíts neki.

 Segítettem szétvágni a cetliket, majd elővettem a sapim és beleszórtuk a 24 nevet. Viola felállt és oda adta a sapkát Viktornak, de az csak viszakozott.

  -Körbe is mennél vele?

  -Én? Öhm...de...-pirult el Viola.

  -Én majd körbe megyek.-vettem el a sapim és elindultam körbe.
 Mindenki húzott egy nevet, és hol csalódottság, hol vidámság vagy csak rémület ült ki az arcokon. Sammy rám se nézet miközben húzott, Maki közbe hülyült, Kentin és Viola csak megköszönték. Castiel pedig adta a formáját, és mellé érve annyit suttogott, hogy ha őt húzom, akkor neki csak a vérem kell. Jól bokán rúgtam, mire fel jajdult és mentem tovább. Kettő cetli maradt, majd az egyiket oda vittem Viktornak, a másikat meg kivettem én.

  -Köszönöm, Haraku.

  -Szívesen tanár úr!

Meg se néztem a cetlit, csak zsebre vágtam, és ahogy láttam Viktor is ezt tette. 

  -Nos, az ajándék átadás 20.-án lesz, az utolsó tanítási napon. Első tanítási nap Január 5.-én lesz. Azt hiszem mindent elmondtam amit akartam. Az óra további részében csöndben foglaljátok el magatok.

Mindenki beszélgetni kezdett, hogy ki-kit húzott, vagy hogy milyennek találja. 

  -Te kit húztál?-fordult felém Viola. 

  -Nem szeretem elmondani...-húztam a szám.

  -Csak annyit, hogy jót vagy rosszat?

  -Jó, de akkor megnézem.

Kihalásztam a zsebemből a cetlit, majd óvatosan széthajtottam, és leolvastam a nevet.

  -Csak ezt nee!-ugrottam fel szörnyülködve.

  -Haraku!

  -Bocsánat..-motyogtam, majd leültem. 

Hulla sápadt lettem, és kiakartam volna ugorni az ablakon... Ezt nem hiszem el... Miért őt? Bárki másnak örültem volna...

  -Kit húztál?-érdeklődött Maki.

A fejem fogva mutattam meg nekik a cetlit, mire ők is felszisszentek.

  -Nem is olyan rossz...-próbált vigasztalni Viola.

  -Jah...

  -Ugyan...meg fogok halni..-túrtam a hajamba.

  -Segítünk majd. Ne aggódj.

  -Miért büntet engem az ég?

  -Nyugi!-tette kezeit a vállaimra Viola és lágyan magához ölelve vigasztalt. 

Ráhajtottam a fejem, és szipogva, plusz sírászt tettetve meredtem előre. Ez után még beszélgettünk, majd kicsöngetéskor pakolni kezdtünk. Következő óra tesi lesz, így átmentünk az öltözőbe. 

 Ott szokásos történt. Lányöltözőben csacsogás, locsogás, majd mikor kinyílt az ajtó és bejött a B osztály hirtelen csend lett, és mérte egymás a két osztály. Kézzel tapintható volt a feszültség, hisz vannak páran az osztályban akik ellenségesek. Ilyenkor mindenki más is behúzott nyakkal, vagy levegővétel nélkül várják mi lesz...

  -NIINAA!!-ugrott a nyakamba Molly boldogan, megzavarva a villám szórásokat.

  -Molly, mit kerestek itt?

  -Összevont óránk lesz ma.-dörgölőzött.

Mindenki keresett egy helyet magának, majd öltözni kezdtünk. Persze Molly és Viola mellet öltöztem, de mivel kevés volt a hely bementünk a zuhanyzóba.

  -Reggel óta nem láttalak. Mi volt Alexyvel?-kérdezte Molly levéve a nadrágját.

  -Hát... Semmi különös...

  -Naa mond már.

  -Bocsánatot kért, majd kibékültünk.

  -Ki...békültetek? Az tök jó... Akkor ez azt jelenti, hogy...-csuklott el Molly hangja, majd megrázta a fejét és folytatta.-azt jelenti, hogy vissza mész oda?

 Csöndben figyeltem őt, majd elmosolyodtam és megráztam a fejem.

  -Nem. Mindenképp veled maradnék ha lehet.

  -Persze, hogy leheeet!-ölelt át ismét, de ezúttal Violát is magához szorította. 

Miután átöltöztünk kimentünk és torna sorba felállva hallgattuk a tanárt.

  -A mai órát bemelegítéssel kezdjük. Mivel sokan vagyunk, ezért a lányok a külső ívben, a fiúk meg a belső íven, vagyis a vonal belső felén futnak ellentétes irányba. 12 percet terveztem, de ha nem tetszik a hozzá állás 2 percekkel növekszik majd. Utána gimnasztika, majd meglátjuk mire jut idő, de én röplabdát terveztem. Rendben. Lányoknak Balra át, fiúknak jobbra. Mehet!-mondta majd egy hatalmasat fújt a sípjába. Futni kezdtünk ahogy a tanár kérte, de a fiúk nem bírták ki hülyülés nélkül. Volt olyan aki versenyzett a másikkal, volt aki beszélgetett, de olyan is volt aki amikor kielőzte egy haverját hátba verte és futott tovább. Lányoknál is ment a duma, a sétálás szerű futás, és hasonlók.

  -Mozgás! Így plusz percek lesznek! Ti ott fejezzétek be a beszédet! Teri menj be középre és sétálj.-mondta egy fiúnak aki igazából Feri volt, és mivel kicsit súlyosabb volt így nehezebben is bírta és lassúbb is volt. Amint Feri beállt középre kocogni egy másik lány is akinek valami ízületi baja van oda állt mellé sétálni. Egy gyerek akit Castiel néven ismerünk be kiabálta:

  -"Kör közepén állok!"-mondta mire többen felröhögtek. Bent sétálók közül egyedül a lány nézett zavartan a földre Feri meg csak röhögött.

  -Castiel!-szólt a tanár- 30 fekvő támasz azonnal! Gyere ide középre!-mondta mire Castiel fülig érő vigyorral bejött és elkezdte csinálni.
Kielőztem 2 lányt, majd futottam tovább. Beértem Viola mellé, aki lassabban kocogott, de felvettem a tempóját és futottam mellette. Idő közben Mollyis beért mellénk, és hárman futottunk. Szerencsénkre, csak 2 perccel ment feljebb a futás ideje, és 14 perc után már jött a gimnasztika, majd leültetett a padra minket, és elmondta a szabályokat, mint minden röplabdánál. Végül, a hagyományos röplabda helyett, a "mezei-t" játszottuk. Ami annyiból más, mivel sokan vagyunk, hogy akiknél van a labda, nem egyből adják át a másiknak, hanem három embernek minimum 3x kell beleérnie, és csak akkor érvényes. A pontozás pedig, aki előbb elérte a 20-at az nyert.
 Hogy is mondjam... Én, és az osztályban kb 23-ból 16-an analfabéták vagyunk még a szabályok után is *khm... labda elütés, kapás, beállás, helyezkedés, stb* így nehéz dolgunk volt. Szóval 23-ból 11-en félre is álltak, hogy ők bénák, és ha esetleg, jön a labda "ők próbálkoznak". Általánosban, én is kosárlabdát, és kézit játszottunk, így nem vagyok egy ász, de próbálkozok. Viola bátortalanul beállt mellém, és össze kulcsolva a kezét remegve beállt. A felállás pedig a következő volt: Elől: Nickolas, Makoto, Rebeca, és Patrick. Középen: Én, Viola, Kentin és Lena. A leghátsó sorban pedig: Dave, Sammy, Castiel, Anne. A többiek, vagyis az a 11 fő, meg viszonylag a sarokban, vagy az alapvonalon kívül de elhelyezkedtek.
 A másik osztály pedig, ugyan úgy felállt, csak ott a 23-ból 18-an álltak készen a játékra. Molly ha jól emlékszem röpizet, de még nem játszottam se vele, se ellene. Ő is valahol középen helyezkedett el. A tanár belefújt a sípjába, majd kezdődött a játék. Mi kezdtünk, ezért Makoto feldobta a labdát, és átütötte. Egy lány elkapta, majd átpasszolta egy fiúnak, végül Mollynak, ő pedig átütötte. A szemében, még ilyen távolságból is látszott, hogy ég a tűz. A harc tüze. Tőlünk Nickolas kapta el, majd rosszul nyúlt bele, mire kirepült a labda, és a földön pattant valahol a hátsó sorban.
 Szóval így ment a játék, egyszer mi hibáztunk, egyszer ők. Castiel kétszer ugrott be a labdához, és ahhoz képest, hogy ő Castiel szépen vissza adta, vagy passzolta. Én 4-5x értem bele a labdába, és azt is úgy, hogy 2x kiment, egyszer sikeresen átütöttem, és 1-2x passzoltam. Viola 1x ért bele, de akkor is beleakadt a hálóba, és vissza pattant, a labda hozzánk. Ezért Kentin, Makoto, és én próbáltuk venni a labdákat tőle/előle. Kentin csinált egy gyönyörű lecsapást, és látszott benne a vadállat ösztön. Maki egyszer tűzbe borult, úgy fellángolt benne a játék szelleme. Egyből lehűtötte persze őt valaki hátulról. Sammy pedig... miatta lett 20:9-nekünk, majd 20:16-szintén nekünk. Neki 10-ből 7x kb. sikerült úgy szerválnia, hogy egyből földet ért. Szóval ezeket a meccseket vittük. Persze lettek bakik... Az én egyik ütésemnél, mikor egyből átment, egy lány rosszul ért bele, és az alkarját találtam el, mire az bepirosodott, és bedagadt. De persze az egyik kis barátnője egyből vissza adta, de én csak az orrom alatt morogtam, és nem mentem a tanárhoz hisztizni, azt állítva hogy szabálytalan volt. Csöngetés előtt 8-perccel engedett el minket a tanár, hogy át tudjunk öltözni. Mindenki kifáradva *már aki játszott* , és beszélgetve ment az öltözőkbe. Mi is bementünk a zuhanyzóba, és beszélgetve + nevetve öltöztünk át. Éppen a nadrágom húztam fel, és levettem a tesipólóm, mikor bejött az a lány akinek eltaláltam a kezét, és a 2 barátnője.
  -Mond csak. Szerinted ez jól van így?-nézet rám szúrósan.
  -Mégis mi?-kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
  -Tudod Kékség, te csaltál, és nem kaptál érte semmit.
  -Minek hívtál?-húztam össze a szemeim, és közelebb léptem.
  -Tán nem hallasz? Kérj bocsánatot  Scarlett-től!-mondta az egyik talpnyalója.
  -Miért kéne bocsánatot kérnie?-hajolt fel Viola.
  -Neked nem osztottak lapot, szóval ne szólj bele kisanyám!-szólt rá a másik, akit a színe és a beszéd stílusa is elárúlt. *Talán afro-amerikai a jó kifejezés*
  -Lányok, nyugalom...-próbált csitítani Molly.
  -Hé! Válogasd meg a szavaid!-vettem védelembe, figyelmen kívül hagyva Mollyt.-Te pedig Scarlett... Ez egy sport, egy játék. Szóval, ha nem bírod a vereséget, akkor ülj a seggeden, és nézd a meccset. És nem én voltam szabálytalan, hanem te értél szarul bele a labdába. Ne rajtunk töltsd ki a bénaságod!
  -Te kis ribanc! Mit hiszel ki vagy te?!-lökte meg a vállam.
Egy aprót hátrébb léptem, majd ismét villámokat szóró tekintettel egyenesedtem fel.
  -Én a helyedben vissza mennék, leülnék arra a padra és befejezném az öltözködést. Különben valaki átrendezi azt a csinos kis pofidat.
  -Ha meghajolsz előttem, és bocsánatot kérsz, majd akkor.
  -Azt lesheted Ms. Picsa.-húztam vigyorra a szám.
Látszott ahogy Scarletett elönti a méreg, és már megakart ütni, de oldalról elkapták a kezét, és kicsavarták. Döbbenten néztünk Mollyra, akinek elsötétedett tekintete rá meredt.
  -Ha még egyszer hozzáérsz, kibaszottul megöllek.-mondta ugyanazzal a tekintettel, és egy izma nem rezdült közbe.
 A lányok rémült tekintettel néztek rá, mire Molly elengedte Scarlett kezét, azok meg semmit se szólva rohantak ki az öltözőből. Mi ránéztünk Mollyra, mire ő megfogta a felkarom.
  -Nina, jól vagy?-kérdezte aggódóan.
Nem is látszott rajta az az sötét tekintett és aura, ami pár másodperce viselt.
  -I..igen...
  -Úgy aggódtam!-bújt hozzám szorosan.
  -De, miért?-kérdeztem, megsimítva a fejét.
  -Azért, hogy Scarlett meglökött. Attól féltem nagyobb kárt tesz benned.
  -De... hisz csak meglökött... Nem történt volna akkor se eget rengető dolog ha megüt is...
  -Ha megütött volna, apránként téptem volna le a végtagjait.-sötétült el ismét a tekintete.
Viola hatalmas szemekkel már 2 lépést ment arrébb, mire Molly felnézet.
  -Mi az?
  -Figyelj! Ne törődj velük, jó? Csak nevess rajtuk, és ne fenyegetőzz.-mosolyogtam rá.
 Ő csak figyelt, majd elmosolyodott és bólintott.
Miután felöltöztünk, elindultunk a következő óránkra. Mollytól elköszöntünk a kémia teremnél, és mi tovább mentünk bioszra. A nap gyorsan eltelt szerencsére, és mikor az utolsó csengő is elhangzott, mindenki kifelé nyomult. Az udvaron megvártam Molly-t, és Violától elköszönve mentünk hazafelé. A parkon mentünk át, mikor Sammy-t vettem észre kullogni, egyedül. Elhúztam a szám, majd megálltam.
  -Molly, kérlek menj előre. Nem sokára megyek utánad.
  -Oké...-mondta, majd előre indult.
Én vissza fordultam, majd Sammy után siettem.
  -Sammy!-kiabáltam, mire megtorpant.
Mikor kezdtem beérni, újból elindult, de megfogtam a vállát, és ismét megállt.
  -Várj... Kérlek..-mondtam óvatosan.
Ő nem mondott semmit, csak lejjebb szegte a fejét.
  -Sammy, kérlek. Nem akarok veled, ilyen viszonyba lenni...
  -Akkor milyenbe szeretnél lenni?-motyogta.
  -Olyanba, mint amilyen voltunk. Barátok.
Éreztem, hogy gondolkozik, majd megfordult, és szembe nézet velem. A tekintete keserű volt, és kialvatlan. Szomorúan gördült lefelé a szája, és mintha a világ összes bánatát a hátán hordaná nézet rám.
  -Miért kerültél Sammy?-fogtam meg az arcát.
  -Azt hittem, látni se akarsz... Hogy...megint elszúrtam...
  -Sammy...-terült el a számba a keserű megbánás íze.
*Miért kellet nekem, hevesen reagálnom, értelmetlenül?*
  -Azt hittem, ismét megutáltál...-temette az arcát a kezeibe, és lejjebb hajolt.
  -Ne mondj ilyeneket! Nem utálnálak meg soha, ilyenért.-ugrottam a nyakába, és szorosan magamhoz öleltem.
  -Nina...-döbbent le, majd ő is szorosabban vont magához, a vállamba hajtotta a fejét.
A lehelete csiklandozott, ahogy éreztem a nyakamon. Megfogta a fejem, majd mélyen belefúrta a fejét a hajamba, és éreztem ahogy megnyugszik. Lassan eltoltam magamtól, a két kezem közé fogtam az arcát, és amennyire tudtam lábujj-hegyre álltam és homlokon csókoltam. Mikor elengedtem, ismét a szemébe néztem, és most már mosolygott.
  -Köszönöm, Nina... És tényleg sajnálom...
  -Nincsen baj Sammy. Pihend ki magad, rendben?
  -Te is.-húzott magához, majd adott egy apró csókot az arcomra, majd megfordult és elindult haza.
Én is megfordultam, majd elmentem a kapukig, és ott találtam Molly-t . Egy helyben ücsörgött, és csak bámult lefelé.
  -Hé, itt vagyok.-fogtam meg a vállát.
  -Oké.-nézet fel mosolyogva.
  -Minden oké?-fürkésztem. Nem tűnt őszintének.
  -Ühüm...-bólogatott.
Felállt, én meg még vissza néztem, majd a kapun megpillantottam, egy hatalmas karmolás nyomott a falon. Betonból volt a kapu, de azok egy 4 centire bele voltak süppedve.
  -Waów... vajon mi okozta?-kérdeztem.
  -Nem tudom...-mondta Molly.
  -Őszintén, minden rendben?-fürkésztem megint.
  -Igen... Csak... El kell még intéznem valamit. Előre mennél?
  -Ha azt szeretnéd...
Bólintott egyet, majd sarkon fordult és elindult egy másik irányba. Egy darabig figyeltem, majd mikor messzebb volt elkezdett rohanni tovább.
  -Mi üthetett belé?-kérdeztem magamtól.
Egyedül indultam tovább, majd mikor elértem az utcánkat lelassítottam. Megálltam pár házzal korábban mint ahol Molly lakik, és kifújtam magam.
  -Keresel valakit Ninus?-jött mögülem az ismerős hang, mire megfordultam.
Dake állt mögöttem, pár méterrel, és zsebre tett kézzel bámult rám hatalmas vigyorral.
  -Dake! Mit keresel itt?
  -Ezt én is kérdezhetném...-vonta fel félig a szemöldökét. -De ha már kérdezted, erre lakom. De szerintem ezt tudod.
  -Ha már össze futottunk...
  -Mit akarsz?
  -Beszélgetni... múltkor nem úgy sikerült, ahogy terveztem.
  -Beszélgetni mi? Hát, el kell hogy keserítselek, de az most nem alkalmas.
  -Miért?-döbbentem le a nem várt válaszon.
  -Mert elutazom, és nincs sok időm. Csomagolnom kell még.
  -Hova utazol?-futott ki a számon.
  -Érdekel?-vigyorodott el, és közelebb lépkedett, majd megállt tőlem egy lépésnyire.- A családomnál töltöm az ünnepeket. Ausztriában.
  -Ott van a családod..? Mármint Ausztriában.
  -Igen. Én is ott nőttem fel, csak ide jöttem tanulni.
  -Miért jöttél ide?
  -De kíváncsi vagy! De mondtam. Most nincs sok időm, válaszolgatni. Ha a szünet végéig nem bírsz várni, akkor van egy ajánlatom. Gyere velem, és akkor mesélek.-hajolt előrébb, és hagyta hogy megcsillanjanak smaragd zöld szemei.
  -I...inkább kihagyom...-léptem egyet hátra.
  -Ahogy akarok. De én most léptem.Találkozunk januárban, talán.-mondta, majd kikerült, és haladt tovább, míg el nem veszett a tömbházak között.

39.fejezet

 Összezavarodva 




   -Gyere siessünk. Fent lesz az emeleten a következő óránk.
   -De hát...nekem a cuccom oda bent van!
   -Violával felvitettem. Nincs a terembe ne aggódj! Na de gyere, mert nagyon elkésünk.-fogta meg a kezem, és elkezdett vezetni fel.
 Lenéztem a kezeinkre, majd egy kicsit lassabb tempóban haladtam mint Kentin, de mögötte voltam szorosan. Éreztem hogy egyre melegszik a testhőm, és hogy elönti a pír az arcom. Miért van az, hogy minden fiú mellett *kivéve talán Maki* elpirulok?! Kezd idegesíteni... Na szóval, felmentünk az emeletre, majd Kentin bekopogott a terembe. Én még mindig a kezünket néztem, majd megköszörültem a torkom.
   -Khm... Öhm... Kentin...
   -Igen?-nézet rám.
 Én csak lenéztem a kezünkre, majd vissza rá, és ismét le majd rá. Ő is lenézet, majd mikor leesett neki miért vagyok pirult és mit nézek, elkapta hebegve a kezét. Ő is kiporosodott, majd mentegetőzni kezdett.
   -Ne...ne haragudj!Én... nem.. vagyis... csak...
   -Semmi baj...-hebegtem én is és talán egy apró mosoly jelent meg zavaromban az arcomon.
   -Nem direkt volt... Ne is foglalkozz vele... Tényleg nem akartam... Nem is tudom miért csináltam..-hebegte zavart nevetéssel.
 Én csak kérdőn néztem rá, majd lekonyult a szám, és az előző mosoly helyett egy keserűt mutattam felé.
   -Értem...-mondtam, fagyos hangon.

Kentin ledermed és legszívesebben vissza szívta volna amit mondott, de nem tehette. Mivel nem volt bent a tanár bementem és leültem a helyemre. Viola egyből észre vette, hogy zavar valami, és megbökött.

   -Hé...Történt valami?-mosolygott kedvesen.

   -Nem. Az ég világon semmi se történt…-mondtam szomorúan, és Kentinre néztem, aki szintén szomorúan meredt előre.

 Bejött a tanár, majd elkezdte az órát. Nem részletezném, hisz nem hiszem, hogy érdekes lenne egy sima történelem óra. Ez az óra után még jött 2 óránk, majd az ebéd szünet következet. Mivel most sem hoztam magammal kaját, ezért felmentem a büfébe, és vettem egy kakaós csigát, és egy vaníliás-epres croissant. Kis hezitálás után, mégis csak vissza mentem a terembe, majd leülve a helyemre elkezdtem fogyasztani az ebédem.

   -Mostanság nem hozol magaddal kaját, igaz?-kérdezte Sammy.

   -Néha elfelejtek csomagolni magamnak. És te? –néztem rá, hisz a padra dőlve bámult.-Nem eszel?

   -Hát…öhm…-emelte fel a fejét, és megvakarta a tarkóját.-Nem vagyok éhes!-mondta zavartan.

   -Hisz korog a gyomrod.-mondtam az említett testrészre nézve, hisz tényleg kordult egyet.

   -Haha…Nem volt mit hoznom.-folytatta.

   -Itt a büfé.

   -Fogyókúrázom!

   -Ugyan kérlek!-néztem rá lenézően.

   -Jóó! Nem hoztam magammal pénzt, reggel meg elaludtam, és a tervezett idő helyet később jöttem be.-mondta kicsit durcásan.

   -Miért kerestél kifogást?

   -Mert ügyetlennek és szétszórtnak tartanál.

   -Annak tartalak.-mosolyogtam rá.

   -Pont ezért nem...!-kezdett bele egy újabb hisztibe, de én megelőztem, és letéptem a kakaós csigámból egy nagyobb darabot, és a szájába dugtam.

Ő döbbenten nézet rám, majd ismét zavartan elkapta a fejét.

   -Kö…köszönöm…-nyögte ki.

   -Igazán nincs mit! Csak kérned kéne! Szívesen adok.-mondtam kicsit kioktatva, de mosolyogtam közben, majd a kezébe nyomtam a croissant.

   -Nem kell! Ez a tiéd…

   -Na és? Neked is enned kell! Edd meg nyugodtan.

   -Biztos?-kérdezte hatalmas kék csillogó szemeivel.

   -Persze!-mosolyogtam ismét.

   -Akkor köszönöm.-mondta lehajtva a fejét, és mosolyogva.

   -Egészséged--mondtam miközben közelítettem a szám felé a csigát.

Sammy megfogta a fejem, majd maga felé fordított, és egy apró puszit lehelt a homlokomra, amire mondanom se kell nem számítottam.

Mikor hátrébb hajolt, döbbenten néztem rá, és olyan piros voltam mint csak ritkán. Sammy csak lágyan mosolygott, és még mindig a hajamon volt a keze, és simított rajta párat. Elvette a kezét, mire még pirosabb lettem, és remegő ajkakkal hebegni kezdtem.

   -E...e...ezt...Mo...mo...most...mi..miért?-kérdeztem arrébb "rebbenve" és felállva.

   -Csak megköszöntem.-nézet rám Sammy, úgy mintha ez teljesen természetes lenne, vagy mintha én lennék bolond.

   -De...de... már megköszönted...-nyugodtam meg egy kicsit.

   -Nyugi. Vagy ennyire zavaró volt?-kérdezte.

   -Egy...kicsit...-ültem vissza mellé. 

   -Értem...-húzta a száját.-Akkor akarod, hogy inkább az ajkaidra adjam az előzőt?-súgta a fülembe.

Éppen hogy csak elmúlt a vörösségem, ismét cékla vörös lettem.

   -Te...te...te...

   -Csak viccelek nyugi!-nevetett.-Nem csókolnálak meg!-mosolygott. 

A pad mellett hitetlenkedve álltam és meredtem rá. "Nem direkt volt... Nem is tudom miért csináltam.."-csendültek fel Kentin szavai, "Nem csókolnálak meg!" -most meg Sammy ...Lehajtottam a fejem, majd halkabban szólaltam mint eddig beszéltem.

   -Jó tudni...

   -Mi...?-húzta össze a szemöldökét.

   -Semmi, ne is törődj vele...-mosolyodtam el, de már a sírás határán voltam.

Sarkon fordultam, majd ki siettem a teremből. Kimentem az udvarra, majd a kertész klubban leültem a földre, és összébb kuporodva sírni kezdtem. Hallottam, hogy kirohan utánam, de nem jött be a kertbe. 

   -Nina!-hallottam a hangját, de nem válaszoltam.
   ~Ne vegyen észre! Nem akarom, hogy így lássanak!-mondtam halkan.
Sammy még egy ideig keresett, de nem vett észre, ezért a fejét vakarva ment vissza. Még kint maradtam és nem volt kedvem bemenni. Hallottam ahogy becsöngetnek, de nem érdekelt. Úgy voltam ennyit most muszáj, még ha hideg is van... A kert közepén ültem, felhúzott lábakkal, és nem sok, de azért folyt pár könnycsepp az arcomon. Nem akartam letörölni őket, ezért hagytam a cseppeket. 1x-2x töröltem mégiscsak a nadrágomba az arcom, mert már viszketett a könnyektől. Ismét a térdeimre hajtottam a fejem, és csak ültem egy helyben.
   ~Nem akarom, hogy bárki is lásson. Nem akarom, hogy tudjanak rólam. Nem akarom...-gondoltam.
 Zörejt kezdtem hallani a kert másik végéből, de nem néztem fel. Csak szorosabban össze kuporodtam. Hallottam lépteit, és ahogy ropog a lába alatt a letört faágak.
   ~Nem akarom, hogy lásson...
 Az illető csak haladt, de nem tudtam meg mondani merre. Fel se néztem rá, csak könyörögtem, hogy menjen el. Egyszer csak csönd lett, mire nyugodtan kifújtam magam, és örültem neki egy kicsit, hogy elment. Ismét lépteket halottam, de ezek már gyorsabbak voltak, majd a következő pillanatban, már át is esett rajtam, és én is eldőltem, mire bevertem a fejem. Az illető fájdalmasan szitkozódott a földön.
   -Mi a franc volt ez?-ült fel fájdalmasan a fejét fogva.
   -Nem látsz a szemedtől?!-kérdeztem idegesen a fejem fogva.
Castiel döbbenten nézett rám, és a fejét fogva ült velem szembe.
   -Te meg...?-kérdezte, de a szavába vágtam.
   -Miért nem tudsz békén hagyni?! Ha még hülyíteni akarnál...de nem, te át gázolsz rajtam. Ez nem vicces tudd meg, és nincs hozzád kedvem. Elegem van mára a fiúkból és amúgy is mindenből! Az ember csak elakarja lógni az órát, hogy egyedül legyen, de még ebben is megzavarják! Tudod milyen idegesítő ez?! Vagy nekem nem jár 10-15 percecske egyedül, a gondolataimmal, és netán könnyekben úszva?! HA?!-mondtam folyamatosan.
 Castiel még mindig döbbenten nézet, és olyan volt a feje, mint aki szellemet lát.
   -Öhm...-vakarta a fejét, vagy csak fogta.
   -MÉG NEM FEJEZTEM BE! Te és az a büdös vámpír éned! Te tetted tönkre az itt létem! Te voltál az aki, kiszakított az emberinek hitt életemből! Erre itt az a másik kettő idióta is! Elegem van! Az ember csak egy nyugodt életet akar élni, akar egy "jó suliba" járni, és majd egy normális munkát. De mi van akkor, ha az embert még nyugodtan sírni se hagyják 10 percre, ha?! Mit csináljak akkor? Hova menjek?! Másszam meg az anyám kínját, vagy menjek az Atlanti óceánba?! Ha?!
 Csak pislogott párat, mire ráförmedtem.
   -VÁLASZOLJ MÁR! Én Nina Haraku, nem érdemlek meg 10 nyugodt rohadt percet?!
   -De...
   -Nah köszönöm. Hurrá. Örülök, hogy egyet értünk. De megzavartál szóval... Miért nézel így?-untam meg az ostoba fejét.
   -Csak...Te hogy kerülsz ide?-kérdezte pislogva párat ismét.
   -Mi van?! Itt vagyok már vagy 12 perce! Halottam ahogy beugrottál a kerítésen, és ahogy itt sétálgatsz. Itt guggoltam, míg nekem nem jöttél mint egy buldózer.
   -De...én nem láttalak...
   -Nyisd ki máskor a szemed!-mondtam, mire ismét megremegett az ajkam, és lekonyulva jelezte, hogy hamarosan ismét sírni fogok.
 A szememhez kaptam,és letöröltem a feljövő friss könnyeim.
   -Hé...Mi van?-kérdezte.
   -Semmi...semmi sincs...-mondtam, belemarkolva a fűbe.
   -Nekem nem úgy tűnik...
   -Most bezzeg látsz... Pedig én nem akarom hogy bárki is lásson most.-mosolyodtam el, miközben vadul törölgettem a szemem.
 Csönd volt, és én nem nyitottam ki a szemem, de így is csak lefelé néztem a fűre. Mikor kinyitottam a szemem, Castiel keze a fejemen volt, és egy aprót simított rajtam. Döbbenten néztem rá, de ő csak ott tartotta a kezét.
   -Mit...művelsz?-kérdeztem.
   -Csak azt néztem itt vagy-e még.
   -Hisz...itt ülök előtted...-néztem rá kérdőn.
   -Várj. Ne mozdulj, és ne is gondolj semmire.-mondta, majd kutatni kezdett a zsebébe, majd mikor elővette a telefonját, nyomkodott rajta párat, majd felém tartotta a kamerát.
   -Nézd! Láthatatlan vagy!
   -Ez...hogy...?-néztem a telefont.-Nem lehet, hogy szar a kamerád?
   -Akkor fordíts rajta!
Meg is fordítottam, de Castiel látszott. Csak néztem, és döbbenten hátra néztem a kerítésre, majd vissza. Csak a kerítés és a kertészház látszott.
   -De...hogyan...?-kérdeztem, a telefont a kezemben tartva.
Castiel felállt és mögém sétált, majd óvatosan megérintette a hátam, majd a kabátját rám terítette. A láthatatlanságom elmúlt, és kicsit kipirulva, piros szemekkel, és könnyes arccal néztem fel rá.
   -Tél van ember...te meg csak úgy kijöttél egy pulcsiba...-nézet oldalra.
   -Miért..?-kérdeztem, mire leguggolt elém.
   -Mi miért?-kérdezte felvonva a szemöldökét.
   -Azt hittem utálsz, azért ami a kórházba történt...-néztem a szemébe.
   -Hát igen... Eléggé megleptél, és még mindig nem értelek, de tudod hogy van... A szükség kivételt szül.-húzott ki egy tincset vigyorogva az arcomból.
   -Ez tuti nem így van.-mosolyodtam el.
   -Ne rontsd el a pillanatot!-nevetett, majd vissza sétált a falhoz, és annak dőlve lecsúszott azon, majd leült.
 Követtem a példáját, majd felálltam, és a dzsekijét összébb húzva oda sétáltam hozzá, majd leültem mellé. Mind a ketten előre meredtünk, majd a csöndet én törtem meg.
   -Miért siettél el?-kérdeztem.
   -Valamit meg kellet néznem...Vagyis valamiről meg kellet bizonyosodnom...-mondta vállat vonva.
   -És... mire jutottál?
 Ő csak félszemmel rám nézett, majd vállat vont.
   -Miért sírtál?-kérdezte.
   -Én... -haraptam az ajkaimba
   -Látod, ez is olyan téma, amiről nem érdemes beszélni. Akkor máshogy fogalmazok. Ki miatt sírsz?
   -Miért sírnék bárki miatt is?-meredtem a földre.
   -Ugyan...ha te sírsz akkor mindig van valaki mögötte.
   -Miért vagy kedves?
   -Nem vagyok kedves!-horkantott fel.-Csak...
   -Csak?
   -...Nem tartozik rád! Vagy válaszolj a kérdésemre, vagy itt hagylak.
   -Ne hagyj itt...-suttogtam.
Teljesen felém fordította a fejét, és kérdőn nézett. Én csak a kabátját szorítottam, és az ajkamba haraptam.
   -Jó... De akkor dalolj Madárka.
   -Eddig nem Deszka voltam?-mosolyogtam ismét.
   -Megint kitérsz!
   -...Jó... Csak... Elegem van már... Ez a mai nap is "remekül" kezdődött... És még a többiek is...-gondoltam vissza.
   -Darks? Megint behülyült?
   -Nem... vagyis... nem tudom... Lehet csak én reagálom túl...
   -Hát, ha így félmondatokban beszélsz és még azt is úgy, hogy nekem kell kiszednem, nem tudok segíteni. 

   -Jó... Csak mind a kettő fiú olyat mondott amit lehet félre értettem de lehet hogy nem, ezért akadtam ki...

   -Kettő? Azt hittem Darks csinált valamit. Ki a másik?

   -Kentin és Sammy...

   -A blöki is? Nah, nem vitte vissza a labdát?-röhögött.

   -Idióta!-ütöttem vállon.
   -Hé! Ez fájt... Ennyire ne durvulj.-dörzsölte a vállát.

   -Fura... Pedig nem ütöttem erősen. 

   -Nos akkor foglaljuk össze. Darks és a blöki mondott vagy tett valami olyat, amit te félre értettél, ezért berágtál rájuk és itt kötöttél ki.

   -Így van Castiel nyomozó. Jó nyomon van.-mondtam gúnyosan.

   -Hékás! Én itt az elveimet eldobva próbálok neked segíteni, te meg így értékeled?!-háborgott gyerekesen, mire elnevettem magam.

   -Bocsi...de ha gyerekes vagy mit tegyek?-néztem rá.
   -Legalább jobb a kedved kicsit.
   -Csak erre mentél?-néztem döbbenten rá.-De hisz...miért?
   -Miért, miért! Minden 2.mondatodban benne van szinte hogy miért! Minek kellene tudnod?
   -Bocsánat...
   -Amúgy meg... Akármennyire is furcsa, hogy tényleg így beszélgetünk, de te is elfelejtetted velem ez idő alatt a bajom. Nem kell mindig ok, de nem hittem volna, hogy szavakkal kizársz a világból egy időre.-mondta, mire halvány mosoly jelent meg a számon.
 Kicsit még ültünk egy helyben, majd megszólalt.
   -Semmi? Semmi beszólás, amiért ilyen nyálasat és baromságot mondtam?
   -Nem akartam elrontani a pillanatot.-kuncogtam.
Castiel elvörösödött, majd felállt és köhögött egy aprót.
   -Nos, akkor én mentem i...
   -Ti ketten!!-kiabálta Viktor vadul közeledve.
   -Basszus...-mondta, majd spurizni kezdet a kapu felé.
   -Megállsz Szaros!-kiabálta, majd utána rohant, és a gatyája övénél elkapva Castielt lerántotta a falról, mire az elterült.
   -Mi az, hogy egyből az első osztályfőnöki dolgom, egy figyelmeztetőt kiadni, mert kettő taknyos ellógja az órát?! Eszem megáll!
   -De tanár úr...-kezdtem.
   -Semmi de! Nem érdekel mit talált ki Haraku, miért nem ment órára, de hogy idekint ülnek, -15 °C-ban. Még le is akarnak betegedni?! Befelé!-lökte előre Castielt.-Irány a tanári!-mondta dühösen.
 Castiellel össze néztünk, majd vállat vonva elindultunk be. Viktor ment előttünk, mi meg csöndben mögötte. Mikor a tanárihoz értünk Viktor körbe nézett, majd az asztalához vezetett és leültettet minket. Becsukta az ajtót, majd ő is leült.
 Egy darabig komoran meredt ránk, majd kifújva magát össze kulcsolt kezeire döntötte a fejét.
   -Miért nem bírtok nyugton maradni?-kérdezte nyugodtabban.
   -Csak megjátszotta magát?-kérdezte Castiel.
   -Ja. Igazából, ha most nem én lennék az "osztályfőnökötök", akkor magasból tojnék rá, hogy hol vagytok... De most ez miatt jobban figyelnek. Szóval mondjátok, hogy megdorgáltalak vagy amit akartok.
   -Figyelmeztetőt se kapunk?-kérdeztem.
   -Akarsz?-nézett rám.
   -Úgy hitelesebb lenne.
   -Jó, akkor szóbeli figyelmeztetést kaptatok.-legyintett.
   -De király! Akkor ha csinálunk bármit csak ennyi?-kérdezte Castiel.
   -Csak most... Ma túl fáradt vagyok, ezért nem érdekel. Oh tényleg. Nem voltatok bent. Bementem az osztályhoz, és szóltam, hogy ebben az évben nem lesz harc-művészet órátok élesben. Most még átveszünk pár dolgot, majd én a szünetben megnézem a harcszinteket, a leírottak alapján, és szünet után már élesbe harcolhattok egymás ellen. Vagy más osztályok ellen. Most mehettek!
 Ezek után nem történt nagyon semmi. Amint vége lett az utolsó órámnak haza siettem, de előtte megálltam a boltban és vettem almát, kinder-tojást, pár üdítőt, és még pár dolgot majd haza mentem. Haza érve nyitva volt az ajtó, majd beérve Molly a nyakamba ugrott.
   -Csak hogy itthon vagy!-ujjongott.
   -Jól van.. Éhes vagy?-kérdeztem.
   -Igen.
Elkészítettem az ebédet, majd megebédeltünk. Oda adtam a tojást és az almát neki, majd elmentem leckét írni. Molly addig kiült a napaliba, és olvasott. 3óra múlva készen lettem az összes leckémmel, és úgy-ahogy de megtanultam a többséget. Mollyhoz kiültem beszélgetni, majd este 10-körül elmentem fürödni és hajat mostam. Befontam még a hajam, majd 11-körül el is aludtam.

[2 nap múlva]

"...Napos idő volt. Lepkék repkedtek a réten, és nyuszik ugráltak minden felé.
   -Várj meg nyuszi!-futottam utána nevetve.
Mikor elkaptam a kis fehér bundájú vörös szemű kis állatkát elterültem a földön, majd boldogan dobáltam fel-le a lábaim. Végig néztem magamon, és nem lehettem több 6-7 évesnél. A nyuszit felemelve néztem a szemébe és dúdolgattam.
    -Olyan szép napunk van. Bár mindig ilyen lehetne!-mondtam magamhoz ölelve a nyuszit.
 Lehunytam a szemem, majd mikor újból kinyitottam, már idősebb voltam, olyan 12 éves és valaki a karjaiban vitt. Kitisztult a kép, majd Sammyt véltem felismerni a személyben. Halványan elmosolyodtam, majd a nyaka köré fontam kezeim.
    -Felébredtél?-kérdezte.
    -Igen.
Még sétált, egy fényes folyosón, aminek végeláthatatlan hossza volt.
    -Hova megyünk Sammy?-kérdeztem.
    -Egy nyugodt helyre. És én nem Sammy vagyok!-mondta.
    -De hisz...Tudom, hogy te vagy!
    -Nem igaz kicsi lány.-mondta, majd rám nézet rubint vörös szemeivel, és ismét idősebbek lettünk.
    -Ki vagy?-kérdeztem immár a jelenlegi koromban.
    -Nem kell aggódnod tőlem. Igazán nem bántanálak!-mondta, miközben haladt tovább előre.
    -Rendben...-mondtam, majd neki hajtottam a mellkasának a fejem.
    -Érzed?-kérdezte.
    -Micsodát?
    -A vér szagát!-mondta, majd benyitott egy ajtón, ami előttünk termett.
A terem televolt vérrel, és hullákkal. Letett a földre, mire rémülten néztem körül.
    -Mi ez?-kérdeztem.
 Közelebb sétáltam az egyik testhez, majd óvatosan megfordítottam. A szeme homályos volt, és jéghideg volt a teste és a tekintete. Sikoltva álltam fel, és léptem el.
    -MI EZ?!-kérdeztem kiabálva.
    -Nem ismered meg? Ő a barátnőd. Molly ha jól emlékszem. És itt van mindenki más is. Hát nem csodás?-kérdezte, mellém lépve.
    -Megölted őket?!-kérdeztem előre meredve.
 Makoto, Molly, Castiel és Kentin a földön feküdtek vérbe fagyva, Viola és Alexy, felakasztva lógtak egymás kezét fogva.
    -Hát nem gyönyörű? És a legjobbat még nem láttad! -mondta majd egy irányba mutatott.
Arra néztem, majd Sammyt vettem észre a sötétebb részben.
    -Sammy!-örültem meg neki, majd elindultam felé, de megtorpantam.-Nem lehet...-kerekedtek el a szemeim.
  Sammy a falnak dőlve pár centivel fölötte volt. Minden végtagjából 1-1 dárda állt ki, és a mellkasába egy karó döfve volt.
    -Miért ölted őket meg?!-fordultam felé, ingerülten.
    -Én? Nem én öltem meg őket! Nézz csak végig magadon!-vigyorgott.
Lenéztem a kezeimre, amik vérben úsztak, és a ruháimon is több liter vér virított.
    -Nem..Nem...Nem...
    -Csodás lett a műved! Gyönyörűen befestetted a szobát!-nevetett.
 Én csak előre meredtem, mire megragadta a hajam és hátrébb húzta.
    -És most, ha megbocsátasz... Te jössz!-mondta, majd lendítette a kezét amiben egy tör volt."

    -NEEEE...-sikoltottam, felülve az ágyamon!
    -Nina!-fogta a vállam Molly.
    -Nee! Eressz el! Nem akarom! Ne bánts!-kiabáltam, majd felpofoztam Molly-t.
 Ő leesett az ágyról, majd a térdein ülve fogta az arcát. Kitisztult a kép, és észre vettem hol vagyok, és a számhoz kaptam a kezem.
    -Molly...Ne haragudj... Nem tudtam... Nem akartam...-mondtam remegve, és felé nyúlva, de ő elütötte a kezem, majd gyors mozdulattal felpattant, és nekem ugrott, szorosan magához ölelve.
 Remegve és ijedten néztem rá, mire ő simogatni kezdte a fejem.
    -Jól van Nina! Semmi baj! Minden rendben van már.-mondta nyugtatva.
    -Annyira... sajnálom...-mondtam belemarkolva a fölsőjébe és elsírtam magam.-Azt hittem megöltelek titeket...
    -Shh... Csak egy rossz álom volt! Minden rendben van!-mondta.
    -Olyan valós volt...
    -De nem az volt. Ha akarsz pihenhe..
    -Nem.. Megyek már készülni. Jól vagyok.-mondtam eleresztve Mollyt.
Ő csak bólintott majd kiment a szobámból. Én is kimentem, majd a fürdőszobába bemenve megmosakodtam. Mikor töröltem már az arcom, észre vettem egy vörös csíkot végig futva a nyakamon, és mellette egy apró lila foltot is. Csodálkozva hajoltam közel a tükörhöz, és úgy is szemügyre vettem a karmolást. Apró volt igaz, csak pár centis *talán 5-6?* de mégis jól látszott.
   -Megkarmoltam volna magam?-gondolkoztam el, majd egy kép ugrott be.
   ~Te jössz!-csendült fel a fejembe, és láttam ahogy elvágja a torkom.
 Sikoltottam egyet, és valamit, ami a közelembe volt levertem. A fejemhez kaptam, és próbáltam befogni a füleim, de csak hallottam a hangját. -Te jössz! Te jössz! Te jössz!- és egyre hangosabban.
   -Mi történt?!-rohant be Molly, és megállt mielőtt beleléphetett volna a szilánkokba.-Megsérültél.
   -Kezdek...megőrülni...-fogtam a füleim, miközben folytak a könnyeim és hatalmas szemekkel a földet bámultam.
   -Mi? Hogy érted...?-kérdezte aggódva.
Felnéztem rá, majd nem törődve a szilánkokkal odaléptem szorosan elé, és megfogtam a vállait.
   -Adj... Mond, hogy van... valami nagyon erős nyugtatót!-mondtam.
   -De...Nem lenne jobb ha pihennél? Otthon maradok veled ha kell.
   -Ha otthon maradok látni fogom! Hallani! És akkor megöl!-mondtam remegve.
   -Ki?-kérdezte rémülten.
   -Ki...?-kérdeztem vissza.
Molly nyelt egyet, majd ismét megszólalt.
   -Azt mondtad megöl...de kicsoda?
   -Megöl..?-kérdeztem ismét.-Miről beszélsz? És... Mit keresek itt?
   -Nina... Megrémisztesz! Hisz kijöttél arcot mosni...
   -Mikor keltem fel?
   -Úgy 10 perce. Felkeltél, mert rémálmod volt.
   -Rémálmom? Nem emlékszem rá...-gondolkoztam el.
   -Gyere ki!-fogta meg a kezem és kihúzott. -Megvágták a lábad a szilánkok!-ültetett le majd benézett a talpam alá, de egy szilánk se vágott meg.
   -De hisz...
   -Megyek készülődni!-mondtam majd felálltam és bementem a szobámba.

   -Biztos jól vagy?-kérdezte Molly gyanakvóan, mikor bezárt.
   -Igen. Csak rosszul aludtam, ennyi. Majd a fürdőszobában megláttam egy pókot és azért vertem le azt a tárgyat...Bocsi érte...
   -És miért akartál gyógyszert?
   -Megvan... És olyankor minden kell, mert nagyon rosszul vagyok.
   -Na de nyugtatót?
   -Csak félre mondtam. Fájdalom csillapítót akartam. Ne aggódj már.-mentem mellette össze húzott kabátban, és sállal takart nyakkal.
   -Hát jó...-mondta de tudtam, hogy nem vette be.
 Hülye voltam. Nem kellet volna, hogy ennyire megtudja vagy hogy ilyeneket mondjak... Nem szabad még egyszer ilyen gyengének lennem, különben még őrültnek hisz.
   -Hé Nina. Valaki vár.-mondta, mert én belemerültem a gondolataimba.
 Felnéztem, majd Alexyt vettem észre az utca sarkon. Már kb 5 napja nem láttam... Keserű íz lepte el a szám, majd szorosabbra húztam a sálam. Mikor oda értünk mellé, ő felénk fordult, majd egy mosolyt próbált mutatni.
   -Sziasztok!-köszönt óvatosan.
   -Szia Alexy...-mondta Molly halkan.
   -Előre mennél Molly? Beszélni szeretnék Alexyvel.
   -...Jó... Ha akarod...-mondta durcásan és előre ment.
Míg haladt párszor vissza nézet, de mi még nem haladtunk csak álltunk egy helyben. Felnéztem Alexyre, és meg rám, és látszott mennyire zavarban van.
   -5 napja nem láttalak. És még én hiányzok sokat...-mondtam szemrehányóan.
   -Nem tudtam mit csináljak, ezért elutaztam kicsit.
   -Merre voltál?-kérdeztem.
   -Meglátogattam apu, és anyu sírját.-mondta.
 Én csak nyeltem egyet, majd mintha nem hallottam volna elindultam.
   -Te...Voltál náluk azóta?-kérdezte.
   -Egy 6 éve biztos nem voltam. Utoljára a nagyanyánkkal... Vagyis Dorothyval kimentünk a sírhoz... De azóta nem... Szóval olyan messze voltál?
   -Igen... Nina én...-lépett elém, és állított meg.-Én nagyon sajnálom... Sőt.. Szörnyen röstellem azt ami a kórházban történt. Nem is tudom miért... Elragadtak az indulatok, és féltem, hogy előlem menekülnél igazából.
   -Alexy... Ennyivel még nincs elintézve ugye tudod? Te kezet emeltél rám! Még soha senki nem ütött meg ezelőtt..
   -Tudom! És hidd el...Tényleg nem tudom hogy tehetném jóvá, de igyekszem helyre rakni a dolgokat.
 Csak néztem rá, majd lehajtottam a fejem.
   -Rendben, kapsz még esélyt.
   -Köszönöm Ni.--
   -Megtennél nekem akkor most is valamit?-kérdeztem még mindig lehajtott fejjel.
   -Igen! Bármit!
Nem szóltam semmit, csak szorosan Alexyhez bújtam. Ő meglepődött és először át se ölelt, csak állt mint egy cövek.
   -Kérlek... Nagyon félek!-mondtam a mellkasába fúrva az ismét könnyes arcom.
   -Minden rendben!-ölelt át ő is szorosan, és a száját a fejem búbjára nyomta.
   -Nincs semmi se rendben...
   -Itt vagyok! És megvédelek az életem árán is akár.
   -Köszönöm Alexy.-mondtam majd lehunytam a szemeim.
 Mélyen magamba szívtam az illatát, majd pár perc múlva elengedett és letörölte a könnyeim.
   -Össze könnyeztél!-nevetett.
   -Ez most kellet... ne haragudj.
   -Ne kérj ennyiszer bocsánatot! Nem szabad.Nos..mehetünk a suliba?-kérdezte és a karját nyújtotta.
   -Igen!-mondtam egy apró mosollyal és belé karolva indultunk tovább.